Akár -45 Celsius-fok is lehet. Több államban is katasztrófahelyzetet hirdettek az erős hóvihar és a fagypont alatti hőmérsékletek miatt.


Ahogy azt mi is megírtuk, brutális hóvihar érte el az Egyesült Államokat: egy hideg légáramlat miatt erős szél és havazás, valamint fagypont alatti hőmérsékletek csaptak le az országra. Több államban is katasztrófahelyzetet hirdettek, több ezer háztartás maradt áram nélkül, repülőjáratokat töröltek, rengeteg út járhatatlan.

A hideg, a havazás és az erős szél miatt kiadott figyelmeztetések az ország lakosságának kétharmadát, 200 millió embert érintenek.

A péntekre jósolt "bomba-ciklon", azaz a légnyomás csökkenése miatt fellendült vihar még nagyobb hidegeket hozhat: az ország egyes részein akár a -45 Celsius fok is elképzelhető - írja az UNILAD.

Elsősorban a száj, az orr, a fülek, a talpak és az ujjak vannak kitéve az ilyen sérüléseknek: az érintett bőrfelület megfájdul, majd vörös lesz, később bizseregni kezd, ha pedig a szövet elhal, teljesen érzéketlen lesz. Extrém esetben amputációhoz is vezethet.

Az amerikai meteorológiai szolgálat ezért azt kéri a lakosságtól, hogy lehetőleg ne tegyék ki a lábukat az otthonukból.

A szélsőséges vihar és hideg Kanadát, valamint még Mexikó egyes részeit is érinti.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!