Kiválóan zárult magyar szempontból a szombati versenynap a wroclawi légfegyveres Európa-bajnokságon, mivel Péni István aranyérmet nyert férfi puskában, Sidi Péter pedig hetedik lett.

Az alapverseny tulajdonképpen a lehető legszebb forgatókönyv szerint zajlott délután, a két legjobb magyar férfi puskás közül ugyanis a 41 éves Sidi az első helyen zárt és döntőbe jutásával olimpiai kvótát szerzett, míg a Tokióba már tavaly kijutott Péni a hatodik helyen szintén a fináléba került.

Hatodik olimpiájára is kijutott a magyar sportlövő

Sidi Péter kvótát szerzett puskában a wroclawi légfegyveres Európa-bajnokságon.

A döntőben aztán viszonylag gyorsan kiderült, hogy az érmekért Péni lehet majd versenyben kettőjük közül, a komáromiak világ- és Európa-bajnoka ugyanis ezúttal pontatlanabbul lőtt mint az alapban, az első tíz lövés után csak a hetedik helyen állt, mivel két nagyobbat is hibázott. Közben Péni stabilan az élbolyban volt, a két ötös sorozatot a harmadik helyen zárta.

A folytatásban - ahogy korábban a nőknél is - minden második lövés után kiesett az utolsó helyen álló. Sidi az első duplát még túlélte, igaz, csak szétlövésben bizonyult jobbnak a norvég Henrik Larsennél, a következő búcsúzó viszont ő lett 143,4 körös eredményével.

Az UTE 23 éves sportlövője közben folyamatosan javított és Sidi kiesésekor az első helyen állt, viszont az első öt között minimális volt csak a különbség, így körről körre változott az állás. A 18. sorozat után a magyar puskás csak a negyedik volt, ami azt jelentette, hogy utolsó helyről kezdte a 19. szériát. Ekkor viszont egészen egyedülállót mutatott, előbb tökéleteset, 10,9 kört lőtt, majd 10,8-at, amivel az élre ugrott.

Az érem innentől biztos volt a számára, viszont Péni továbbra is kiválóan koncentrált, s a 21., a 22., a 23. és végül a záró, 24. lövés után is maradt az első helyen, amivel karrierje első felnőtt Európa-bajnoki címét gyűjtötte be.

Péninek ez a második érme Wroclawban, mivel pénteken - az egyéniben szombaton hatodik - Dénes Eszterrel második lett vegyes párosban és vasárnap, a férfi csapatversenyben még növelheti is dobogós helyeinek számát.

"Életem eddigi legnagyobb sikerét értem el. Ez most az én napom volt, az alapversenyben és a döntőben is csak tízest lőttem. Alacsonyan tudtam tartani végig a pulzusomat, koncentrált, összeszedett, magabiztos versenyzést mutattam be, minden összeállt. A döntőben először az érem megszerzése volt a célom, aztán amikor az már sikerült, akkor az aranyat vettem célba. Volt egy nehezebb része a finálénak, de mindig tudtam váltani, kijöttem ezekből a kisebb hullámvölgyekből. Eddig is az ötkarikás esélyesek között tartottak számon, de ezzel nem foglalkozom. Már 11 éve úgy készülök, hogy egyszer majd minél jobban szerepeljek egy olimpián. Ugyanazt a munkát fogjuk folytatni edzőmmel, Oroszi Edittel Tokióig, amit eddig is, és meglátjuk, hogy mire lesz elég."

Ha valaki kidolgozza a belét az alapversenyben, az általában nem egy jó taktika, de más választásom nem volt, mert az olimpiai kvóta volt a fő cél

- fogalmazott Sidi Péter.

"Az új szabályok büntetik azokat, akik jól lőnek az alapversenyben. A döntőben hamar kiestem, de most az volt a lényeg, hogy megszerezzem a tokiói ötkarikás indulás jogát. A világcsúcs sem volt messze az alapversenyben, de általában világkupákon szoktak világrekordot lőni, nem kontinensviadalokon. Most már csak jól fel kell készülni az olimpiára. Mivel mindig csak egy picivel maradtam le az ötkarikás kvótáról, ezért nem idegeskedtem, számoltam azzal, hogy előbb-utóbb meglesz."

A magyar küldöttség a vasárnapi zárás előtt hat dobogós helyezéssel (4 arany, 1 ezüst, 1 bronz) áll, mivel a juniorok három arany- és egy bronzéremmel zártak.

eredmény:

férfi puska:
1. PÉNI ISTVÁN 250,5 kör
2. Oleh Carkov (Ukrajna) 249,2
3. Sergey Richter (Izrael) 228,8
…7. Sidi Péter 143,4
…34. Klenczner Márton 623,9 (alapversenyben)

női puska:
1. Laura-Georgeta Coman (Románia) 251,2 kör
2. Anasztaszja Galasina (Oroszország) 251,1
3. Andrea Arsovic (Szerbia) 228,9
…6. Dénes Eszter 165
…15. Toma Dorina 627 (alapversenyben)
…31. Bajos Gitta 625,1 (alap)

pisztoly vegyes páros:
1. Artyom Csernusov, Vitalina Bacaraskina (Oroszország)
2. Damir Mikec, Zorana Arunovic (Szerbia)
3. Jason Soari, Heidi Diethelm Gerber (Svájc)
4. Tátrai Miklós, Major Veronika
…20. Hegedűs László, Sike Renáta

a döntőben:
Oroszország - Szerbia 17-15

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!