"Hiszem, hogy nincs haladás visszaesés nélkül, de ha erre az országra nézek, kételkedem a haladásban. Gyakorlatilag visszafelé tartunk" - mondta a Politico című lapnak Szetey Gábor egykori magyar politikus, üzletember.


A lap a keddi cikkében a Magyarországon nemrég elfogadott homofób érzületű pedofiltörvény kapcsán idézi fel a meleg, leszbikus és transznemű emberek felszabadításának Magyarországi történetét, kezdve a homoszexualitás 1961-es dekriminalizációjától az Orbán-kormány hatalomra kerüléséig. A cikkben Szetey mellett megszólal még többek között Láner László, a magyarországi meleg felszabadítási mozgalom nyolcvanas évekbeli történetének egyik vezéralakja is.

Szetey 2006 és 2008 között a második Gyurcsány-kormány személyügyi államtitkáraként működött. Ő volt az első olyan magyar politikus, aki nyíltan vállalta homoszexualitását. Szetey 2007-ben nyilvánosan coming outolt, nem sokkal azelőtt, hogy a magyar országgyűlés elfogadta volna az azonos nemű pároknak a házassághoz nagyon hasonló jogokat biztosító bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt. Szetey ma Svájcban él a családjával, a politikától visszavonult.

A homofób pedofiltörvényként világszerte elhíresült új magyar jogszabályról azt mondta a lapnak:

Ez egy politikai fegyver, és az a tény, hogy merik használni, azt mutatja, hogy az egyetlen, ami érdekli őket, az a hatalom megtartása - bármilyen eszközzel

Láner László 1987-ben társalapítója volt az első magyar LMBTQ-szervezetnek, a Homérosz Egyesületnek, emellett pedig szerkesztője a Mások című havilapnak, amely Magyarországon a nyolcvanas években első ízben kínált tartalmakat meleg férfiaknak.

"Ezekkel a melegellenes intézkedésekkel, különösen a legújabb törvénnyel, megpróbálják visszaszorítani a melegeket a láthatatlanságba, és olyan légkört próbálnak teremteni, ahol az emberek félnek kiállni magukért" - mondta Láner, aki szerint ez komoly visszalépést jelent.

Láner szerint a törvény szándékosan tesz kísérletet a homoszexuális közösségek további marginalizálására és megbélyegzésére a nyilvánosság előtt.

Azt mondják, hogy meg kell védenünk a tizennyolc év alatti gyermekeket, de nem a homoszexuálisoktól, hanem attól a tudattól, hogy a homoszexualitás egyáltalán létezik

- fogalmazott Láner László, aki szerint ez "nagyon világos üzenet".

A cikk felidézi, hogy Magyarország az egykori keleti blokk országai közül nem is olyan régen még az egyik legelfogadóbb és legbarátságosabb hely volt a szexuális kisebbségek tagjainak számára. 2007-ben és 2008-ban azonban erőszak és bántalmazás érte a Budapest Pride felvonulóit, azóta pedig a rendőrség a menetet hosszú évekre kordonok közé kényszerítette.

Mint írják, Orbán hatalomra kerülése után az ország olyan új alkotmányt fogadott el, amely kifejezetten tiltja az azonos neműek házasságát. Később a szabályokat úgy módosították, hogy az azonos nemű párok örökbefogadási lehetőségeit is ellehetetlenítsék.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!