Az új határrendelet szerint az összes volt jugoszláv tagállam is vörös listára került, és - néhány kivétellel - a szlovén állampolgárok sem utazhatnak ezekbe az országokba.


Korábban antigén gyorsteszttel is be lehetett utazni az országba, de az említett államokból hamis tesztekkel érkezők miatt szigorítottak a feltételeken. Azoknak, akik nem rendelkeznek PCR-teszttel, tíz napig tartó kötelező hatósági karanténba kell vonulniuk.

Például akik Szerbiából, Bosznia-Hercegovinából vagy Észak-Macedóniából szeretnének Szlovéniába belépni, többek között Horvátországban vagy Magyarországon elvégzett teszttel utazhatnak csak be Szlovéniába. Ljubljana vörös besorolású országként tartja számon a szomszédos országokat is, Magyarországot, Ausztriát és Olaszországot.

A PCR-teszt kiváltható oltási bizonyítvánnyal vagy igazolással arról, hogy az illető már átesett a fertőzésen, de csak abban az esetben, ha ezeket is valamelyik uniós vagy schengeni országban állították ki. A Pfizer/BioNTech oltóanyagának második dózisától számítva hét napnak, a Modernáénak 14 napnak, míg az AstraZeneca vakcinája első dózisától számítva 21 napnak kell eltelnie, hogy elfogadják a bizonyítványt.

A határ menti területeken ingatlannal és mezőgazdasági földdel rendelkezők és a napi ingázók hét napnál nem régebbi antigén gyorstesztet is felmutathatnak. A nemzetközi fuvarozókra, az átutazókra, a diplomatákra és a 13 év alatti gyermekekre, akik iskolalátogatás miatt utaznak az országba, nem vonatkozik a karanténkötelezettség. Ők továbbra is korlátozások nélkül léphetnek be az országba.

A szlovén kormány április 1-jétől 11-ig teljes zárlatot is elrendelt az országban: lakhelyelhagyási tilalmat vezetnek be, és az iskoláknak ismét online oktatásra kell átállniuk. Korlátozzák a tömegközlekedést, és hétvégi, ünnepnapi menetrendet vezetnek be. A legtöbb üzletnek be kell zárnia, a vállalatoknak és az intézményeknek pedig távmunkára kell átállniuk. Egyedül húsvét vasárnapján lesznek enyhítések. Aznap feloldják a lakhelyelhagyási tilalmat, és engedélyezik a családi összejöveteleket legfeljebb öt felnőttig, a hozzájuk tartozó gyerekekkel.

Szlovéniában hétfőre 287-tel több mint 210 ezerre nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az elmúlt egy napban hat beteg hunyt el, amivel a járvány halálos áldozatainak száma 4024-re emelkedett. A koronavírusos betegek közül 526-an vannak kórházban, 112-en intenzív osztályon.

Horvátországban az elmúlt napon 300 új fertőzöttet azonosítottak. A járvány kezdete óta számuk elérte a 267 552-őt. Az elmúlt 24 órában 18-an haltak bele a fertőzés okozta Covid-19 szövődményeibe, a halottak száma ezzel 5911-re emelkedett. Kórházban 1247 beteget ápolnak, közülük 126-an vannak lélegeztetőgépen.

A jelenlegi korlátozások március 31-ig lesznek érvényben az országban. Ezt követően a válságstáb újabb két hétre meghosszabbítja őket. Vili Beros egészségügyi miniszter a testület hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: ez azonban nem jelenti azt, hogy közben, ha a járványhelyzet azt megköveteli, nem szigoríthatnak az intézkedéseken.

Koronavírus

Londonban senki nem halt meg koronavírus miatt az elmúlt 24 órában

Hat hónapja nem volt erre példa.

Koronavírus: a héten kiderül, mire jutott a WHO Kínában

Szerbiában már a külföldieket is oltják, az elnököt még mindig nem


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!