Az iparkamara vezetőjét eresztették rá a jegybankra. Szerinte a kamara már sokkal régebben figyelmeztetett az infláció veszélyeire, de a Magyar Nemzeti Bank nem tett semmit.


Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke kemény kritikát fogalmazott meg Matolcsy György jegybankelnökkel szemben.

A kamarai elnök a Világgazdaság konferenciáján azt mondta:

Úgy fogalmazott: „A kamara elsők között realizálta az infláció problémáját, őszintén sajnálom, hogy a jegybank ezt nem ismerte fel” – idézi a VG.hu. Később még ennél is keményebben odaszúrt Matolcsy Györgyéknek, amikor azt mondta:

Parragh László a jegybank veszteségtérítése kapcsán kritizálta a Magyar Nemzeti Bankot (MNB), miután egy tartós, három-négy éves folyamatról és több ezermilliárd forintról van szó. „Ezt a számlát valakinek ki kell majd fizetnie” – emelte ki a kamara elnöke.

Parragh szerint a kamatszinteket is muszáj lenne csökkenteni a fenntartható hitelezéshez. Ugyanakkor hozzátette: nem lehet ugyanazzal a gondolkodással megoldani, mint amellyel csinálták őket,

Ezzel egyértelműen Matolcsy György jegybankelnök felelősségére utalt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!