Amennyiben az Országgyűlés elfogadja, fontos változások lépnek életbe a turizmus-vendéglátás területén, olvasható a Magyar Turisztikai Ügynökség kedd esti közleményében.


Mint írják törvénymódosítás egységes szálláshelyminősítési rendszerre, a vendéglátóhelyek és az attrakciók adatszolgáltatására és a kiemelt jelentőségű települések nevesítésére tesz javaslatot. Valamennyi módosítás a vendégek érdekeit szolgálja.

A közlemény szerint Nemzeti Szálláshelyminősítési Rendszer célja, hogy egységes szempontok mentén történjen a szálláshelyek minősítése, típustól függetlenül. Valamennyi szálláshely minősítést kap majd, melynek köszönhetően egyértelművé válik, milyen szolgáltatásokat várhat el a vendég az adott szálláshelytől, milyen tartalommal és színvonalon. Ezt csillagok jelölik majd, minden esetben 1-től 5-ig, az eddig használt egyéb szimbólumok megszűnnek.

Az új minősítési rendszer megalkotását fogyasztóvédelmi szempontok motiválták, hiszen számos panasz érkezett a vendégektől, hogy nem az állítólagos kategóriának megfelelő szolgáltatást kaptak egyes szálláshelyeken. A besorolás célja, hogy mindenhol megbízható minőséget kapjanak a vendégek, legyen az szálloda vagy éppen magánszálláshely. A rendszer fokozatosan kerül bevezetésre, az első minősítés ingyenes lesz, a kisebb szálláshelyeket hosszabb felkészülési idő segíti a javaslat szerint, áll a közleményben.

Az MTÜ hozzáteszi, szintén stratégiai cél a turisztikai szektor digitalizációja, amely most újabb mérföldkőhöz érkezett a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) bővítésével. Az adatszolgáltatók köre a vendéglátóhelyekkel és az attrakciókkal egészül ki, így a jövőben ezen szolgáltatók adatai is részét képezik a naprakész turisztikai statisztikáknak. Mindez azon túl, hogy óriási segítséget jelent az adatvezérelt döntéshozatalban, az ágazat fehérítését is szolgálja. Ezzel még teljesebb képet lehet majd kapni a szektor forgalmáról és a fejlesztések eredményeiről.

A javaslatok között szerepel a kiemelt jelentőségű települések nevesítése is, a megnevezés az önálló vonzerőt jelentő turisztikai célpontokra vonatkozik majd. A cél az, hogy ezek az utazási motivációt jelentő helyek a jövőben se kerüljenek ki a fókuszból, továbbra is fejlődjenek, és megfelelően jelenhessenek meg a marketing- és értékesítési tevékenység során.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!