Több tízezer jégkori sziklafestményre bukkantak Amazónia kolumbiai részén - írja az MTI a The Guardianre hivatkozva. A régészek az ősök Sixtus-kápolnájaként hivatkoznak az alkotásokra. A kivételes sziklafestmények sokat elárulnak a térség 12 500 évvel ezelőtti embereiről és állatairól.

Ez a világ legnagyobb őskori sziklarajz-együttese.

A fal, amelyen az őskori műveket felfedezték, csaknem 13 kilométer hosszan húzódik. Az alkotások korára részben a ma már kihalt jégkori állatok ábrázolásaiból következtetek.

A vöröses festményeket az Amazonas vidékén legkorábban megjelent emberek készíthették. A kutatók szerint a hatalmas mennyiségű sziklafestmény tanulmányozása generációkat lát majd el munkával. A Chiribiquete Nemzeti Parkban lévő Serranía de la Lindosánál fekvő lelőhelyet tavaly fedezték fel, de titokban tartották, mert előbb egy dokumentumfilmsorozat készült róluk.

A felfedezés egy brit-kolumbiai kutatócsoport érdeme, amelynek munkáját az Európai Kutatási Tanács finanszírozta. A csoport vezetője José Iriarte, az Exeteri Egyetem munkatársa volt. A szakértő szerint a rajzok olyan természetesek és élethűek, hogy jól felismerhetők az ábrázolt állatok. A képeken halak, teknősök, gyíkok, madarak is megjelennek, de táncoló emberek is láthatók rajtuk.

Ignacio Palacios / Getty Images

A helyszín csak nehezen megközelíthető, San José del Guaviare-ból induló két órányi autóút után még négyórás gyalogút várt a filmesekre. A sziklafestmények mérete nagyon eltérő, sok kép pedig olyan magasan található a sziklafalon, hogy csak drónnal érték el. Iriarte szerint a dolog magyarázata azokban a fatornyokban rejlik, amelyek szintén szerepelnek a képeken.

A festményeken fák és hallucinogén növények is megjelennek. A kutatók szerint az amazonasi népek úgy gondolták, hogy az állatoknak és a növényeknek is van lelkük, és barátságos, vagy ellenséges módon kommunikálnak az emberekkel a rituálékon keresztül, amelyek a sziklafestményeken is megjelennek. Iriarte elmondta, hogy egyelőre csak a festmények egy részét találták meg, és még nagyon sok a felfedeznivaló, ezért amint a pandémia engedi, visszatérnek a régészeti helyszínre.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!