Tudta, hogy lesznek reakciók a szókimondó beszédére, de a teljes ellehetetlenítésre nem számított.


Pankotai Lili a Reggeliben volt vendég péntek reggel.

Elmondta, hogy az október 23-i tanártüntetésen elmondott, szókimondó beszéde után egy hét leforgása alatt rengeteg minden megváltozott az életében. Ugyan önként jött el korábbi iskolájából, a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumból, de úgy érezte, hatalmas volt rajta a nyomásgyakorlás. Azóta pert is indított a középiskola ellen.

- mondta.

Jelenleg a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnáziumba jár. A pécsi gimnázium elhatárolódott tőle. A vezetőség tartott egy szavazást arról, hogy hajlandók-e vele együtt dolgozni a tanárok.

- árulta el. Utolsó cseppnek érezte, hogy ezt közölték vele is.

Ennek ellenére ugyanúgy elmondaná azt a bizonyos beszédet, mert a gondolatai nem változnak meg csak azért, mert félelemben akarják tartani, vagy mert ellehetetlenítenek.

Az osztálytársai sem örültek neki, hogy elmegy, de csak négyszemközt merték neki elmondani a véleményüket a diákok és a tanárok is. Szerinte a többiek féltek, és ezt csak megerősítette, ahogy vele bántak, például hogy nem akarták elvinni osztálykirándulásra.

Tudta, hogy lesznek reakciók a beszédére, de azt nem gondolta volna, hogy ilyen szélsőséges lesz.

- mondta el véleményét arról, hogy szerinte a diákok miért bátrabbak sokszor.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!