Pánikgomb pedagógusoknak, speciális mobilapplikációt fejleszt a szaktárca az iskolai erőszak megelőzésére - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Rétvári Bence. A hirado.hu szerint a parlamentben azt mondta Rétvári, hogy "a pánikgombbal a tanár az iskolaőrt riaszthatná, ha baj van."

Az iskolaőrök várhatóan szeptembertől kezdhetik meg munkájukat, de csak ott, ahol erre igény van.

Horváth László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn elmondta, azok az iskolák, amelyek kérik és szükségük van rá, ezt a lehetőséget megkapják.

Ez nem kötelező, illetve nem szól az idők végezetéig. Tehát, ha valaki kéri és azt mondja egy idő után, hogy köszönöm szépen, de már nincs rá szükségem, akkor nála megszűnik ez az intézmény

- jelentette ki a miniszteri biztos. Hozzátette azt is, hogy az iskolaőrség elsődleges feladata egyébként is az, hogy visszatartson, ha kell elrettentsen, puszta jelenlétével fokozza az iskolában dolgozók és tanulók biztonságát.

A jelenlegi törvénymódosítás értelmében a pedagógusokkal szembeni erőszakos fellépés 12 éves kortól büntethető.

Gumibotot és bilincset is használhat az iskolarendőr

A törvényjavaslatból az is kiderült, hogy milyen esetekben vonhatják meg a családi pótlékot.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!