Palya Bea: "Meddig kell még képmutatóan azt játszani, hogy minden rendben van a házasságokkal?"

- Szeptemberben jelent meg új lemezed, Hazatalálok címmel. Amikor úgy döntesz, hogy dalok formájában a nagyvilág elé tárod a válásodat, vagy az ezzel kapcsolatos érzéseidet, élményeidet, mi az elsődleges motiváció? El akarod mondani a világnak, hogy, tudjanak róla, vagy inkább csak ki akarod énekelni magadból?

- Neked mi a különbség a kettő között?

- Az egyik az, amikor egy problémáról beszélünk, és ezzel máris félig megoldjuk. A másik esetben viszont kifejezetten a világgal akarjuk tudatni, hogy mi van velünk.

- Én inkább azt mondanám, hogy „és”, de ezen kívül még sok más oka is van. Magának az alkotói folyamat elindulásának az elsődleges motivációja az volt, hogy nyomott belülről, tehát gyógyulni is akartam. De az, hogy kiírom magamból az csak az első lépés. Ahhoz már elég rutinos előadó és dalszerző vagyok, hogy tudjam, utána még nagyon sokat kell dolgozni, a mesterség oltárán áldozni, hogy azok igazán jó dalok legyenek. De van még egy szempont.

Azt ugyanis már megtanultam ennyi dalírás után, hogy itt már rég nem az én válásom a téma, nem az az izgalmas, hanem hogy egy közösséget ez hogyan tud felrázni, felélénkíteni.

Hogy tud a nehézségekben segíteni, ha valaki más válik, annak megmutatni, hogy így is lehet csinálni. Az én gyógyulásom az így is úgy is történik. Ha csak az lenne a cél, abból még nem születnének jó alkotások. Dolgozni kell.

- Az elvesztett szerelemről szóló dalokkal tele van a padlás. Te viszont, úgy érzem, végső soron nem, vagy elsősorban nem a szerelmi bánatról énekelsz, hanem részben a tünetekről, amelyek jelzik egy kapcsolat megromlását, illetve a válás utáni életről.

- Igen, meg hát ezer dolog, ezer történet van egy kapcsolatban, amiről nem beszélünk és dalok sem születnek róla, mert az egész a szégyen fekete leple alá van még mindig bújtatva. Ilyen például a képernyőfüggőség kontra intimitás, vagy a hála kifejezése a volt párunknak. Vagy az, hogy igenis egy férfi is tele van érzésekkel és igenis ő is gyötrődik, amikor azon gondolkozik, hogy megy vagy marad. Néhányat ebből dalba tudtam gyúrni, de sokkal több ilyen van. Ez a kapcsolatok evolúciójának egy sokkal érdekesebb átmeneti rítusa, mint a „szimpla” szerelmi bánat.

- Szerintem nagyon sok motívum, amiről énekelsz, egy amúgy működő kapcsolatban is előjöhet valamilyen formában, tehát a lemezed afféle „riasztás” is lehet, hogy igenis, figyeljünk oda ezekre a dolgokra, mielőtt baj lesz.

- Azért érdekes, hogy ezt mondod, mert a legtöbb embertől azt a reakciót kaptam, hogy amióta hallgatják ezeket a dalokat, őszintébbek magukkal szemben, muszáj annak lenniük. Ha csak ennyit adtam, már beljebb vagyok. Abban hiszek, hogy ezek a „rejtett költségek” úgy is ott vannak. Mindenki tudja, hogy mi az igazság, vagy legalábbis érzi. Akkor lehet megváltoztatni valamit, ha beszélünk róla.

- Ha valaki azt mondja - leegyszerűsítve -, hogy itt egy lemez a válásomról, akkor az emberek óhatatlanul megpróbálják majd kiolvasni belőle a konkrét történetet. Nem félsz, hogy félreértenek, esetleg tévesen ítélnek meg akár téged, akár a volt párodat?

- (nevet) Pont ezért ködösítem is rendesen. De azért tudni kell, hogy bár a lemezt valóban a válásom inspirálta, rengeteg ember történetét gyűjtöttem össze és gyúrtam egybe. Férfiaktól, nőktől, gyerekektől. Ez egyfajta esszencia. Annál is inkább, mert van két dal, a Még itt van apukád és a Jóravaló nő, ami kifejezetten a férfiak szempontjából íródott.

Megpróbáltam a ti nézőpontotokba helyezkedni, és a visszajelzések alapján jól sikerült.

Aztán hogy ki milyen narratívát olvas ki ebből, azt az egyéni megítélésre bízom. Szerintem nem ez az érdekes, hanem hogy az egyes hallgató mit ismer fel önmagából.

- Ha már említed a Jóravaló nőt, és akkor vegyük ide párját, az Amúgy egy jó embert, hiszen összetartoznak...

- Igen, ez egy dalpár.

- ...ezek szerintem nem feltétlenül férfi vagy női gondolatok, hanem a társadalom ülteti belénk őket, és nők ugyanúgy mondhatják nőkről, vagy férfiak férfiakról.

- Az nekem is érdekes volt, hogy tulajdonképpen tükrös, tulajdonképpen lehetne „genderless”, nemtől független, de azért mégis találtam néhány alakzatot, amit azért inkább férfiak vagy inkább nők mondanak. De abban teljesen igazad van, hogy ezek a társadalom kategóriái, hogy a nők gyöngék, vagy hogy a férfiak nem mutatják ki az érzelmeiket. Tehát ideje kicsit ezt is felrázni. Azzal a két dallal egyébként pont az volt a célom, hogy nézzük már meg ezeket a hiedelmeket, miket állítunk egymásról, ahelyett, hogy magunkra fókuszálnánk.

A kapcsolatoknak ebben a szakaszában már annyi a bánat, meg a sérelem, hogy már rég nem látjuk, mi mit szeretnénk, hanem a másik hibáit soroljuk, de attól úgy sem fog megváltozni semmi.

- A válás a mai napig tabu téma Magyarországon, és jellemzően a nők rosszabbul jönnek ki belőle, sokkal szigorúbb megítélés alá esnek, mint a férfiak. Ha pedig egy nő mindezzel a nyilvánosság elé áll, az végképp skandallum. Te milyen reakciókat kapsz, akár az ismerősöktől, akár a rajongóktól?

- Melegséges-természetes-történetmegosztós reakciókat kaptam. Biztos van másmilyen is, csak az nem érdekel. Persze, kudarc és tabu, de valljuk már be: több házasság végződik így, mint nem.

Meddig kell még képmutatóan azt játszani, hogy minden rendben van a házasságokkal?

Ebbe én beleálltam, közszereplő vagyok, úgy is megtudják rólam előbb-utóbb. És ezzel együtt is nagyon hiszek a hosszan tartó, mély kapcsolatban. Ez nem a rendszer ellen van. Csak úgy érzem, a séma kiüresedett, a legtöbben nem tudjuk megtölteni tartalommal. Nem tudjuk, hogy kell egy kapcsolatot fenntartani. Mert attól, hogy együtt élünk és van közös gyermekünk, attól az még nem marad fent. Úgy veszem észre, hogy az elméletet tudjuk, például hogy ne feküdjünk le mással. De a gyakorlatot, annak a konkrét lépéseit és technikáit, hogy mitől marad élő egy kapcsolat, azt nem. Sokszor még magunkról sem tudjuk, hogy mitől maradunk motiváltak, lelkesek. Akkor honnan tudhatná a párunk? A gyerekeknek sem tudjuk megtanítani. Szerintem óriási válság van, csak besöpörjük a szőnyeg alá.

Mire való a zene? Való arra, hogy szórakoztasson, de arra is, hogy elgondolkoztasson. Nagyon jó eszköz, mert a dalnál nincs jobb üzenetközvetítő forma. Ezek énekelt szavak, ezért az elmére és a zsigerekre is hat. Ezért nagyon fontos szerintem a dal. És egyébként, ha megnézed, előttem nem volt túl sok énekes-dalszerző nő, és aki volt, az is háttérbe szorult a férfiak mögött. Akik csodálatos szövegeket írtak, viszont mellettük nem kapott teret a nők nézőpontja. A nőknek nem nagyon volt lehetőségük kifejezni azt, amit gondolnak.

Férfiak énekeltek arról, hogy szerintük mit éreznek a nők.

- Bevallom, a dalaid hatására megváltozott a fogalmam arról, hogy mi az a szókimondás. Mert ha azt mondjuk, szókimondó zene, akkor általában valamiféle lázadásra gondolunk, polgárpukkasztásra, vagy esetleg politikai mondanivalókra. De te ezeknél is sokkal keményebb dolgokat mondasz ki és vállalsz fel, aminek sokkal nagyobb tétje van rád nézve, hiszen az is benne van, hogy mindenki elfordul tőled. Például amikor azt énekeled, hogy „Családbörtön ablakában gyerekek a rácsok”, akkor az ember először elsápad, hogy hogyan mondhat ilyet egy édesanya, de ha őszinte akarok lenni, tökéletesen értem, mire gondolsz.

- Én azért is merek ilyeneket mondani, mert tudom, hogy ezek az érzések minden ember életében előfordulnak, vagy ha nem, akkor azért, mert nagyon gyorsan elnyomja őket magában. Csodálatos, három gyerekes, boldog anyukák mondják, hogy annyira jó ez a sor, hogy lehet ilyet gondolni. És nem arról van szó, hogy örökké így van. Ez egy lélekállapot, vagy gondolat. Ez nem jelenti azt, hogy ne szeretném a gyerekeimet. Miért ne lehetne elmondani, ami van?

Egyszerűen nem vagyok jó abban, hogy maszkozzak.

A dal arra való, hogy megváltoztasson életeket. és a visszajelzések alapján ez sikerül is. Az én életem is megváltozott Joni Mitchelltől, Weöres Sándortól vagy Hamvas Bélától, és olyan jó, ha én is tovább tudom vinni ezt a vonalat. Nem akarom persze azt mondani, hogy úgy tudok írni, mint ők, de valamennyire azért tudok.

- Nekem ebben az egy sorban kicsit még az is benne van, hogy végső soron, ha megnézzük, az édesanyák eléggé magukra vannak hagyva.

- Nagyon!

- Persze vannak apukák, akik igyekeznek segíteni, nagyszülők, de ha nagyon gáz van, vagy nagyon nyűgössé válik a dolog, az édesanyák kivételével mindenki tehet hátra egy lépést, azzal, hogy ezt csak az anyja tudja, ehhez anya kell.

- Annyi hülye érv van, hogy az anyai ösztön meg mit tudom én. Bocsánat, de erre kicsit harapok. „Egy anya sokkal jobban pelenkáz.” Ugyan már! Mitől pelenkázna jobban? Jobban bírja a szarszagot? Ez egy marhaság. Csak internalizálva van, hogy a nőnek az a dolga. Ez egy döntés. Hagyjuk már ezeket, 2018-at írunk. Miért nincs munkamegosztás? Nem lehet ezt megbeszélni? Az, hogy mi van az ágyban polaritás szintjén, az más kérdés. De mindenki megfoghatja a mosatlant. Vagy lehet egy leosztás, hogy kinek mi a feladata, de akkor ez legyen rögzítve. Én éltem egyedül két kis gyerekkel. Köszönöm, próbáljátok ki és csináljátok utánam. Agybaj.

És igenis, voltam olyan helyzetben esténként, amikor a két gyerekemet egyedül neveltem a válás után, hogy megnéztem, ki van online, mert úgy éreztem, megőrülök, ha nem beszélhetek valaki felnőttel.

De mindez nem a férfiak ellen van. Én nagyon szeretem a férfiakat. Nagyon sok mindenre a férfiak tanítottak. Borzasztó fontos az együttműködés. Én a nemek párbeszédéért vagyok, de ahhoz át kell beszélni az Amúgy egy jó embert és a Jóravaló nőt.

- November 28-án a Bok Csarnokban láthattunk a Boban Marković Orchestrával. Tulajdonképpen valahol fura ez a párosítás. Számomra az ő zenéjük egészen más világ, egyfajta balkáni vidámságot képviselnek, és nem feltétlenül olyan értelemben intellektuálisak, mint a te dalaid. Mégis, valamiért jól megfértek. Mi a titok?

- Imádom őket. 12-13 éve dolgozunk már együtt. Bennem van egy ilyen „varacskos”, balkáni vadállat energia, és imádom, hogy elbírok ennyi férfival a színpadon zenei és művészi értelemben. Az egyik fő dala a közös repertoárunknak az egy 11/8-os dal, ami egy bolgár versfordítás. Tehát hozzá tudom tenni azt a finomabb nézőpontot, amit aztán ők csodálatosan „megtermékenyítenek”.

Én tudok vinni gyöngédséget, női hajlékonyságot, ők pedig olyan tesztoszteron erővel pakolják alám magukat, hogy az valami iszonyat felemelő.

A nyáron Veresegyházon léptünk fel, és valósággal felrobbant a színpad. Hozzáteszem, hogy Bobanomat előtte néhány évig nem láttam, és most, hogy idősebb lett, meg kicsit pocakosabb, előjött belőle egy archaikus, finom réteg. Gyönyörűeket énekel! Rettentően felnézek rá, mert óriási zenész, és ahogy énekel... A mostani Boban zenekar nagyon erős, iszonyatosan együtt vannak, iszonyatosan jól játszanak. Végig vigyorogjuk a koncerteket.

- Szólóban mikor láthatunk-hallhatunk?

- December 14-én, az A38 hajón. Dupla koncert lesz, mert az estire nagyon hamar elfogytak a jegyek, de a fél 6-osra még lehet venni.

Boban Markoviccal készült interjúnkat itt olvashatjátok.