A Pancastic a legendás francia származású amerikai gitárvirtuóz, Django Reinhardt által képviselt Manouche Swing zenét ötvözi a jazz és pop zenével. Egyedi stílusukat Django Pop-nak nevezték el. A zenekar énekesnőjével, Pálmai Panna azt mondja, beleszeretett ebbe a hangzásvilágba, de új lemezükön más irányokkal is kísérleteznek.
- Jól tudom, hogy orvosnak készültél?
- Igen. Orvos családból jövök. A szüleim is orvosok, az egyik bátyám is, ezért evidens volt, hogy orvosira megyek. Fel is vettek, de a második év végén – az egy elég nehéz év az orvosin –, amikor másodjára mentem anatómia szigorlatra, megfogadtam, hogy ha most sem sikerül, akkor megpróbálok felvételezni a konziba. Milyen az élet: pont aznap volt a felvételi az Etűd Konzervatóriumban, amikor nem sikerült az anatómia vizsgám, és fel is vettek. Bár utána még visszamentem fogorvosira, mert azért nehéz otthagyni egy ilyen szép szakmát, mint az orvosi, de végül mégis csak ott hagytam.
- A családod könnyen beletörődött?
– Nem olyan könnyen. Eleinte csak hóbortként kezelték az éneklést, „Nem baj, majd megunja” címszóval. De ahogy egyre komolyodtak a dolgok körülöttem, megszokták, és most már ők a legnagyobb rajongóim és kritikusaim is egyben. Most már nem tekintenek rám kakukktojásként emiatt.
- A Monty Pythonos Graham Chapman szintén orvos volt eredetileg, és ezért forgatás közben az egész stáb őt zaklatta a nyavalyáival. Téged nem keresnek meg a zenésztársak, ha valami egészségügyi problémájuk van?
– De, annál is inkább, mert ha én nem is tudok segíteni nekik, a családom többnyire igen.
Valamiért azt gondolják, hogyha valaki egyszer megszagolta az egészségügyet közelről, az mindent tud már.
Amikor még jártam az egyetemre, akkor pedig kimondottan úgy kezeltek, mint a zenekar háziorvosa. Volt is rá példa, hogy valakinek beállt a dereka, és én intéztem az injekciót.
– Milyen út vezetett az injekcióktól a Pankasticig?
- A konziban volt egy srác, akinek különleges gitárja volt. D alakú lyuk volt rajta, és nem értettem, hogy miért. Nem mertem megkérdezni, ezért utánajártam, hogy mi lehet ez. Így találtam rá Django Reinhardtra, akármilyen szégyenteljes is, hogy korábban nem ismertem.
– Szerintem ez azért nem akkora szégyen. A jazz és Woody Allen rajongókon kívül nem hiszem, hogy sokan ismerik Django Reinhardt nevét. Én is A világ második legjobb gitárosa című film óta tudok a létezéséről.
– Igen, szerencsére azóta többen mondták, hogy ez azért nem annyira ciki.
– Épp ezért, mondanál néhány mondatot Reinhardtról, hogy mit kell tudni róla, illetve a zenéjéről?
– Ő az európai jazz egyik legnagyobb alakja. Műfajteremtő, nem véletlen, hogy az ő nevét kapta ez a stílus. A 30-as 40-es években tevékenykedett leginkább. Kialakított egy sajátos gitározási technikát. A kíséretben ez a zakatolás azért van, mert a gitár hangja is más a D alakú vagy ovális luk miatt. Emellett jellemzően fémhúros gitár, és csak lefelé pengetés van megengedve. Franciául manocuhe swingnek, vagy gipsy swingnek is nevezik. A másik érdekesség, hogy volt egy balesete: kigyulladt a lakókocsi, ahol élt, ennek következményeként bal kezén a negyedik és ötödik ujja súlyosan megégett. Az orvosok azt jósolták, sohasem gitározhat többé.
Neki mégis sikerült, úgy, hogy kialakított egy egyedi technikát, és egy teljesen sajátos, nagyon domináns hangzásvilágot.
– És ez az a hangzásvilág, ami megtetszett neked.
– Beleszerettem a zenéjébe.
Egyszerűen nem tudtam más zenét hallgatni, mással foglalkozni, csak ezzel.
Rövidesen már volt is egy kvartettem. Gitár, hegedű, harmonika és ének. Ez a felállás a Pannadrom nevet viselte. Egyébként mindig más adta az együttesemnek a neveket, nem én akartam, hogy benne legyen a nevem, csak valahogy így alakult. Olyan szerencsésen indult a dolog, hogy az első koncertünket Bécsben adtunk, az Erste Bank tetején, ahonnan egész Bécsre rá lehetett látni.
- A bíztató kezdet ellenére mégis visszamentél az orvosira.
- Elkezdett hiányozni az egyetem, meg a tanulás. Én olyan típus vagyok, hogy nem bírok csak egy valamivel foglalkozni. Viszont mellette szinte egyáltalán nem maradt időm a zenére. Koncertre is csak nézőként jártam. Két éves szünet következett. A magánéletem sem tette akkoriban lehetővé, hogy foglalkozzak ezzel. De ahogy véget ért ez az időszak, az első gondolatom az volt: az a bajom, hogy nem énekelek.
Lombos Pál bőgőssel kitaláltuk, hogy valami olyasmit kéne csinálni, ami ugyan django, de populárisabb, közelebb viszi az emberekhez ezt a stílust. Persze úgy, hogy saját stílusunkban maradjunk, ne lépjünk át egy határt, ne legyünk megalkuvók csak azért, hogy népszerűbbek legyünk. A Tavasz, nyár, ősz, tél felvétele közben az akkori cimbalmosunk szájából hangzott el az a mondat, hogy „Ez nagyon pankasticus volt”. Összenéztünk mindannyian, és ez lett a nevünk.
– Miben áll a Pankastic stílusának az egyedisége?
– A már említett populárisabb hangzásban és a felállásban. Djangonál az alapfelállás a gitárok, bőgő és hegedű volt. Django mellett nagyon fontos megemlíteni zenésztársa, Stéphane Grapelli nevét, aki a hegedűjátékával szintén jelentősen hozzájárult ehhez a stílushoz. Mi viszont használunk cimbalmot is, ami náluk nyilván nem volt, de az új lemezünkön használunk trombitát is, ami ugyancsak újításnak számít.
– A zenekarnak van még egy fontos tagja, mégpedig Kálmán Tamás, aki a dalaitok zömét írta. Vele hogy akadtatok össze?
– Lombos Pál, akivel a zenekart alapítottam, egy tehetségkutató műsorban találkozott Tomival, ahol mindketten kísérő zenészként dolgoztak. Ott kezdtek beszélgetni, és Tomi írt egy dalt Paliék akkori zenekarának, amit ők végül is nem vettek fel, mert annyira nem illett a stílusokhoz, viszont nekem nagyon megtetszett, és végül fel is használtuk, amikor kitaláltuk, hogy legyen saját zenekarunk. Ez volt a Tavasz, nyár, ősz, tél. Igazság szerint az akkori szövege annyira nem tetszett, ezért megkértem, hogy azt írja át.
De ez volt az egyetlen eset, hogy Tamást ilyesmire kértem, azóta mindig, minden dalnál elsőre eltalálja az ízlésemet.
A dal a Petőfi Rádión debütált, és azóta is folytatjuk a közös munkát. Tamásnak óriási szerepe van abban, hogy mi szól a lemezeinken, és hogy milyen lett ez az új, saját stílus. A műhely munkában is részt vesz, és a stúdiófelvételeket is ő felügyeli. Próbált menet közben más dalszerző is írni nekünk, de senki sem tudta vagy akarta úgy eltalálni ezt a stílust úgy, mint ő.
– Beszélj kicsit az új lemezetekről.
– Az új lemez már besorolhatatlan, mert nagyon keményen hozzányúltunk más stílusokhoz. Lesz például balkán, waltzer, nagyon merész vállalkozás.
– Ezt hogy kell elképzelni? Más műfajokat átalakítottatok djangós hangzásra, vagy teljesen kikacsintotok a megszokott a django popból?
– Kikacsintottuk. Nem azért, mintha unnánk, csak régi vágyunk volt, hogy ilyen irányba is elmenjünk. Most az új lemezzel adódott erre lehetőség, és megragadtuk. Például egy albán népdalt is eljátszunk. De természetesen ott lesznek az igazi Kálmán Tamás nóták is a lemezen, azok sem hiányozhatnak.
– Mi a lemez címe?
– A címe Fél úton felnőttem, ami igazából rám vonatkozik. Kicsit összekaptam magam az évek során, amióta van a Pankastic, de természetesen, ez még nem a végállomás. Úgy tervezzük, hogy legkésőbb december elejétől elérhető lesz. Elsősorban az internetes felületeken. A youtube-on lesznek folyamatosan premierek is. Limitált számban lesz CD-is, mert azért még mindig vannak sokan, akik szeretik kézbe fogni. Ha lesz igény, készül majd után gyártás belőle, de a tapasztalat az, hogy manapság már elsősorban a neten hallgatnak zenét az emberek.
– Hol lehet veletek találkozni?
– December 17-én lesz karácsonyi koncertünk a Budapest Jazz Clubban, ez egy hétfői nap, egy átlagos hétfő estét teszünk majd kicsit sem átlagossá. Itt lehet először hozzájutni új lemezünkhöz. Január 25-én lesz a mini lemezbemutató koncertünk a Fém Arts and Cafe-ban, annak is nagyobb termében, amely egy színházteremhez hasonlít, viszont rendkívül kevés férőhelyes és intim a hely, így a koncert is az lesz. Ami külön érdekessége, hogy kihasználva a színházi adottságokat, egy történetet fogunk előadni a lemez dalaival. Előtte viszont november 30-án debütál majd új videóklippünk.
