A diákváros és a Fudan Egyetem is megépül Budapesten, a projektben a fővárosi és a ferencvárosi önkormányzatnak együttműködést, valamint teljes transzparenciát ajánlott a kormányzat - mondta az innovációs és technológiai miniszter hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón az MTI szerint.

Palkovics László a diákváros projektjének ügyében tartott több mint kétórás megbeszélést Karácsony Gergely főpolgármesterrel és Baranyi Krisztina (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) IX. kerületi polgármesterrel, majd közölte, a 2017-ben létrehozott projekt - értelmezésük szerint - mindig négy elemet tartalmazott: egyetemfejlesztést, kollégiumfejlesztést, hallgatói közösségi teret és kutatóintézményt.

Itt van egyet nem értés,

a főpolgármester azt mondja, hogy egyetemről soha nem volt szó - tette hozzá Palkovics, aki szerint a projektet jóváhagyó megbeszélés prezentációjában egyértelműen szerepel, hogy egyetemvárost és nem diákvárost építenek. Közölte, a megbeszélésen felajánlották az együttműködési szándékukat, és azt mondták, hogy a diákvárost és az egyetemet is megépítik. Továbbá megépítik az összes olyan létesítményt, ami ahhoz kell, hogy a hallgatók jól érezzék magukat.

Az Ajánlat

Hozzátette, felajánlották azt is, hogy a projekt teljes nyilvánosság mellett folyjon. Az érintetteket, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciáját, az önkormányzatokat meghívják a szakmai tanácsadó testületbe és a felügyelőbizottságba. "Erre az ajánlatra nem kaptunk választ" a főpolgármestertől, aki ragaszkodik ahhoz, hogy az ő értelmezése szerint az egyetem nem volt benne a megállapodásban - mondta Palkovics László, aki megjegyezte, azt gondolja, hogy "a megállapodások azért jók, mert újra át lehet őket gondolni".

Kérdésekre válaszolva a miniszter elmondta, szerinte mindenképpen előrelépés volt, hogy részletesen tájékoztatták Karácsonyt és Baranyit arról, hogyan kell a projektet értelmezni.

Palkovics közölte, délután közzéteszik azokat az anyagokat, amik bizonyítják, hogy az egyetem szerepelt a megállapodásban.

Ugyanakkor szerinte nem ez a valódi vita, inkább politikai vita zajlik. Szerinte felajánlották az együttműködés lehetőségét, ez az önkormányzatok és a kormányzat számára is "win-win helyzetet" jelentene.

Most akkor hány százmilliárd?

Elmondta, a becslések szerint körülbelül 440 milliárd forintba kerül majd az egyetem felépítése. A többször említett maradék 100 milliárd nem a Fudan Egyetemre, hanem általános célú létesítményekre menne el. Palkovics László hozzátette, pontosabb összegekről a tervezés és az ajánlatok után lehet majd beszélni.

Kiemelte, a sajtóban megjelent információkkal ellentétben a kormány nem döntött kínai beruházó mellett. "Nem döntöttünk el semmit, nem is dönthettük el, mert a projekt most kezd az operatív szakaszába lépni" - fogalmazott a miniszter. A finanszírozásról azt mondta, ajánlatokat kérnek majd európai bankoktól, kínaiaktól is, és megfontolják majd, hogy az állam hogyan tudja ezt a saját eszközrendszerén belül finanszírozni.

Északról délre

Palkovics elmondta, a Fudan Egyetemet az érintett terület északi részére tervezték, de mivel az önkormányzatok azt közölték, hogy nem adják el az ottani kis méretű telkeiket, át kellett tervezni a koncepciót. Így az egyetem a déli, a kollégiumok és más létesítmények pedig az északi részre kerülnének.

Kijelentette, mindenképpen azt szeretnék, hogy az egyetem és a kollégiumi rész egyszerre valósuljon meg. A tárca szerette volna, hogy a főpolgármester is vegyen részt a sajtótájékoztatón, de ő külön ad majd tájékoztatást a tárgyalásról.

Karácsony már adott is nyilatkozatot, eredménytelennek minősítette korábban a megbeszélést. Annyit azért közöltek Baranyival, hogy úgy online és offline konzultációt indítanak, minél több budapesti lakost kérnek arra (budapesti lakcímkártya kell majd a konzultáción való részvételhez), mondja el véleményét, akarják-e Budapestre a kínai egyetemet.

Kapcsolódó

Karácsonyék konzultációt indítanak a Fudan Egyetemről

Palkoviccsal tárgyaltak, hiábavalónak tartották.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!