Az Új Világ Néppárt is bejelentkezett az ellenzéki előválasztásba, írja az Atv.hu. Ez azért érdekes, mert eddig arról volt szó, hogy a hatpárti ellenzéki előválasztáson csak olyan jelölt indulhat, aki megegyezett valamelyik párttal, hogy a választások után az ő frakciójukba ülne be.


A Pálinkás József vezette párt azt mondta, kívülállóként indul az előválasztáson, de a tervek szerint később akár önálló frakciót is létrehozhat.

Amennyiben az előválasztáson ötnél több jelöltünk túl jut, akkor tárgyalunk az önálló frakció létrehozásáról

- mondta Pálinkás az Atv Híradójának. Azt tervezik, hogy 20-30 jelöltet indítanak az előválasztáson, és Pálinkás lehet a miniszterelnök-jelöltjük.

Közben még egy párt belépett az előválasztásba, mert a DK megegyezett a Magyar Liberális Párttal, hogy közösen indulnak. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Bősz Anett és Schermer Ádám indulását támogatják majd.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!