A napokban debütált Tóth Gabi és Pápai Joci új, népies motívumokat tartalmazó dala, a Meg volt írva. A két énekes a Mokka mai adásában arról beszélt, hogy küldetésüknek tartják a zenélést, amivel gyógyítani szeretnének, különösen ezekben a nehéz időkben.


Pápai Joci saját bevallása szerint olyan előadókkal szeret közösen alkotni, akikben eredetiséget lát. Úgy véli, hogy Tóth Gabival mindketten nagyon érzékenyek, többek között ezért is szeretnek együtt dolgozni. Pápai Joci simán képes elsírni is magát, amikor kolléganője felénekel egy-egy sort a társaságában.

Az énekes gondolataival Pachmann Péter is egyet értett. Szerinte Pápai Joci Tóth Gabi őszinteségére gondolhatott azzal, hogy eredetinek nevezte.

Az a fajta őszinteség, ami bennetek van, amit a Joci az imént úgy fogalmazott meg, hogy Gabi eredeti, vagy, hogy kellett egy olyan partner, aki eredeti és ezt Gabiban találta meg. Én azt gondolom, hogy ez azt jelenti, hogy az a végtelen őszinteség, ami Gabiból egyébként amióta csinálja, árad

- magyarázta a műsorvezető.

Tóth Gabi megtiszteltetésnek érzi, hogy egy Pápai Jocihoz hasonlóan tiszta és tehetséges emberrel dolgozhat. Számára ez egyfajta visszaigazolás is arról, hogy nem rossz ember.

Annyira rossz ember nem lehetek, ha egy ilyen jó ember azt mondja rólam, hogy van helyem a kis lelkében

- mondta az énekesnő, aki egy párhuzamos dimenziónak éli meg azt, ami az interneten történik, és mivel a valóságban szeretet kap, azzal nem foglalkozik, ami nem kézzel fogható.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!