Olvasónk szeretne élni az új otthonfelújítási támogatás és a hozzá felvehető állami kamattámogatású kölcsön lehetőségével - éppen van felújítani valójuk a családi házon, és a feltételeknek is megfelel. Egy dologgal azonban elakadt, nem sikerült kinyomoznia, milyen nyomtatványon kell kérnie a biztosítotti jogviszony fennállásáról szóló igazolást a kölcsön igényléséhez.

Kérelem, ami nincs

Először a NAV-nál érdeklődött, ahonnan a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőhöz (NEAK) irányították, talált is az oldalukon egy nyomtatványt, de azon pont az nem szerepelt, ami neki kellett volna, vagyis a lakásfelújítási kölcsönnel kapcsolatos biztosítotti jogviszony-igazolás. Azért beküldte a kérelmet a kormányhivatalhoz, ahonnan nem sokára meg is jött az igazolás. A bank azonban nem fogadta be, mert nem az volt ráírva, hogy lakásfelújítási kölcsönhöz adták ki, hanem otthonteremtéshez. Ezek után kérte a bankját, adják meg, honnan tudná letölteni a megfelelő igazoláskérelmet, de ezt nem sikerült megtudnia.

Közben mi is megkerestük a bankját, az UniCreditet, ahonnan a kormányrendeletre hivatkozva megerősítették, hogy az egészségbiztosítási pénztári feladatkörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal állítja ki az igazolást. Azt is hozzátették, hogy ebben az esetben nem egy "saját" banki nyomtatvány kitöltésére van szükség, hanem a kormányhivatalban beszerezhető igazolás benyújtását írja elő a jogszabály. Hozzátették még, hogy a honlapjukon egy lista formájában részletes tájékoztatás érhető el a kölcsön igényléséhez szükséges dokumentumokról, amelyen a harmadik oldalon szerepel a biztosítotti jogviszonyról szóló igazolás. Olvasónk azonban ebből sem tudta meg, hogyan juthatna hozzá az igazolás igényléséhez szükséges nyomtatványhoz.

A neten nem találtuk meg a nyomtatványt

Ekkor kértük Valkó András hitelszakértő segítségét, aki elküldte nekünk a nyomtatványt, amin tudomása szerint kérni lehet a szükséges igazolást. Bemásoltuk ide a felső részét - az utolsó sorban szerepel, amit be kell ikszelni, ha otthonfelújítási kölcsönhöz kéri valaki a biztosítotti jogviszony igazolását:

Kiderült, a nyomtatványt Valkó egyik ügyfele kapta még februárban a NEAK irodájában, azóta ezt használják, akik hozzá fordultak. Linket ő sem tudott a nyomtatványhoz. Megnéztük ismét a NEAK honlapján, de az Igénylőlap a családok otthonteremtési kedvezményeinek igényléséhez szükséges biztosítási jogviszonyt igazoló Hatósági Bizonyítvány kiállításához címszó alatt csak az a nyomtatvány volt elérhető, amin még nem szerepel az otthonfelújítási kölcsön. Kerestük a NEAK-ot is, hol érhető el a nyomtatvány, de választ nem kaptunk.

Nem is kell hozzá nyomtatvány

A fővárosi kormányhivatal megkeresésünkre azt írta, hogy az otthonfelújítási kölcsön kamattámogatásának igényléséhez szükséges biztosítási jogviszony-igazolást a budapesti és Pest megyei lakóhellyel, tartózkodási hellyel rendelkezők a kormányhivatal Egészségbiztosítási Főosztályától igényelhetik. Hozzátették, a jogviszony-igazolás a helyszínen személyesen is igényelhető, és ha az igénylő megfelel a jogosultsági feltételeknek, azonnal át is veheti az igazolást.

És általuk az is kiderült, hogy az otthonfelújítási kölcsönhöz szükséges hatósági bizonyítvány igényléséhez nincs szükség speciális nyomtatvány kitöltésére. Megjegyezték azonban, hogy a személyi adatok és a tajszám közlése mellett fontos, hogy a kérelem otthonfelújítási kölcsön igénybevételére szóljon.

Postai úton is lehet igényelni a hatósági bizonyítványt. (Cím: Budapest Főváros Kormányhivatala, Egészségbiztosítási Főosztály, 1387 Budapest, Pf. 27.) A jogosultsági feltételek megvalósulása esetén az igazolást tértivevényes küldeményként továbbítja a főosztály az ügyfél által megadott címre. Jelezték továbbá, hogy akiknek van ügyfélkapujuk, azok a kérelmet az e-Papír szolgáltatáson keresztül, elektronikus úton is igényelhetik.

Igénylés, lépésről lépésre

Ami az e-Papírt illeti, a hitelszakértő praktikus tanácsokkal is szolgál. Az ügyfeleinek készített videóban lépésről lépésre vezet, hogy mit kell kiválasztani a felkínált menüből, mit kell beírni, hogyan lehet kitölteni és csatolni a nyomtatványt, majd elküldeni. Ami azért érdekes, mert a kormányhivatal azt írta, hogy nem kell a kérelemhez a nyomtatvány. Ők mindenesetre használták.

Tapasztalata szerint van, akinek két-három munkanapon belül megérkezett az igazolás, de egyébként nyolc munkanapon belül kell, hogy megérkezzen a tárhelyre.

Eddig még minden bank, így az UniCredit is elfogadta az általuk használt nyomtatvány segítségével megkért biztosítotti jogviszony-igazolást, amin egyébként a következő szöveg kell, hogy szerepeljen:

A videós útmutató alapján olvasónk is beadta április 9-én a kérelmét, de mivel saját maga nem lelte fel a nyomtatványt, ezért csak leírta, mi álljon a hatósági igazoláson. Április 15-én meg is kapta a szükséges igazolást, amit aztán el is fogadott a bankja.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!