Éppen egy taxiban ült az egyik vizsgája felé tartva, amikor a sofőr megkérdezte, kanyarodjon-e be az egyetemre. Pintér Janka ekkor már tudta, hogy ha nemet mond, akkor soha többet nem megy vissza.


Pintér Janka őszintén beszélt arról, hogy miért döntött úgy, hogy otthagyja a jogi egyetemet.

Pintér Tibor és Janza Kata lánya a Blikknek elmondta, hogy éppen egy taxiban ült az egyik vizsgája felé tartva, amikor a sofőr megkérdezte, kanyarodjon-e be az egyetemre. Janka ekkor már tudta, hogy ha nemet mond, akkor soha többet nem megy vissza, de azonnal megkönnyebbült a döntéstől.

Ezek után úgy döntött, hogy inkább a színészi pálya felé veszi az irányt és néhány sikertelen felvételi után a marosvásárhelyi egyetemre jelentkezett.

„A színház szeretete már az anyaméhben is bennem volt, a színházi öltözőben szoptatott édesanya, ott nevelkedtem, ez a világommá vált már akkor is. Próbáltam egy ideig letagadni, hogy engem ez vonz, de hiába járattak zseniképzőbe, és tanultam kiválóan, már ott is a színjátszás érdekelt, csak nem mertem mondani.

- mondta Janza Kata lánya a lapnak.

A Blikknek arról is beszámolt, hogy két éve újra rátalált a szerelem:

Persze ettől függetlenül az ő kapcsolatukban is vannak mélypontok.

„Nehéz, mert az ember szívesen hozzászokna ahhoz, hogy hazamegy és ott fekszik mellette a másik. Keserédes, ahogy a köszönésben már egyúttal benne van a búcsú is, amikor találkozunk, de olyankor mindig tartalmasan töltjük az időt, sőt, már előre kitaláljuk a programokat is, valamint a nyarat is együtt tervezzük.

- mondta a leendő színésznő, aki azt is hozzátette, hogy Budapesten terveznek majd összeköltözni a jövőben.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!