Ötre emelkedett a Jastrzebiei Széntársaság (JSW) Pniówek sziléziai szénbányájában történt robbanás halálos áldozatainak száma, húsz sérültet kórházba vittek - a lengyel média.

A JSW közleménye szerint mintegy 1000 méteres mélységben feltehetőleg metángáz okozta robbanás történt éjfél után. A robbanás térségében 42 bányász dolgozott, húsz kimentett embert égési sérülésekkel kórházba szállítottak. A mentőakció során, éjjel, feltehetőleg másik robbanás is történt. Délelőtti hatósági beszámolók szerint a föld alatt összesen három embert találtak holtan, a negyedik áldozat azt követően hunyt el, hogy kritikus állapotban kórházba vitték.

A mentők továbbra is kutatni fognak hét, a föld alatt rekedt személy után, a mentőakciót azonban a JSW délelőtti közleménye szerint felfüggesztették, hogy intézkedéseket tehessenek újabb metánrobbanás megelőzése érdekében. A helyszínt tűzoltók biztosítják, a sérültek szállításában két mentőhelikopter is segített.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő szerda reggel a Twitteren azt írta: gondolataiban és imáiban együtt van az elhunyt bányászok családjaival, a mentőakció alatt állandó kapcsolatban marad a sziléziai vajdával. Később a kormányfő bejelentette: még szerdán a katasztrófa helyszínére látogat.

Adam Niedzielski egészségügyi miniszter pedig a Siemianowice Slaskie városban működő, égési sérülések kezelésére szakosodott kórházba utazott, ahol a bányakatasztrófa kilenc legsúlyosabb sérültjét ápolják.

(MTI)

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!

Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek

Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!

Megrendelem
ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!