Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter, miután a fogyatékosokat magára haragította, majd kommunistázva csörtézett egyet a HírTV-vel, az ATV Egyenes Beszéd című műsorába volt hivatalos. Ott aztán szó szerint milliós kihívást intézett a néphez:


Itt van 5 millió forint, világosítsák fel az embereket arról, hogy ki hazudik. Nem én.

Nem egyszerre csengeti majd ki az összellenzéki jelölt a pénzt, hanem milliónként. 1-1 milliót ad annak, aki bizonyítja, hogy ő azt mondta, eltörölné a rezsicsökkentést, beengedné a migránsokat, fizetőssé tenné az egészségügyet, Indiába küldené szemműtétre a magyarokat, szülészeteket zárna be. A fideszes propagandistákat is várja, hogy bebizonyítsák, Márki-Zay ilyesmiket mondott.

Később arról beszélt, amikor a fent említett propagandistákat lefogyatékosozta, és a vonatkozó szervezetek nehezteltek rá emiatt. Megkérdezték tőle a műsorban, válaszol-e ezen szervezeteknek, mire közölte, egyből korrigálta magát, többször is tisztázta, hogy nyelvbotlás volt az egész. Hozzátette, elnézést kér minden megbántottól, nem volt benne rosszindulat.

(via Telex)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!