Nagyjából ötmillió évvel ezelőtt keletkezhetett az a jégminta, amit az Antarktiszon található Transzantarktiszi-hegységből sikerült kinyernie a kutatóknak. A The Cryosphere folyóiratban közzétett tanulmány szerint a 944 centiméter hosszúságú jég a pliocén korban keletkezett, amikor a globális hőmérséklet és a szén-dioxid-szintje magasabb volt a mainál. A minta tartalmazza a Föld akkori légkörének lenyomatát is - írja a hvg.


Bolygónk múltbéli éghajlati változásait megvizsgálva a szakembereknek lehetőségük van arra, hogy pontos előrejelzést készítsenek, miként fog megváltozni a környezetünk a globális felmelegedés hatására. Emiatt az elmúlt években több mintát is vettek már az antarktiszi jégből, azonban eddig 800 ezer éves volt a legidősebb minta, amit találtak. Ez azonban nem volt elég pontos klímamodellek készítéséhez.

Most azonban, miután sikerült kinyerniük a 944 centiméter hosszú mintát, a kormeghatározással megállapították, hogy egyik része nagyjából 2,95 millió éves, míg egy másik rétege 4,3-5,1 millió évesre datálható. A szakemberek szerint a két réteg a globális eljegesedés időszakának felel meg. Ez utóbbi körülbelül a pliocén végén, 3,3 millió évvel ezelőtt történt. Ezt egy olyan időszak követte, amikor a globális hőmérséklet meghaladta a mait. Ezen adatokból már következtethetnek majd a kutatók, hogy a növekvő kibocsátás és hőmérséklet milyen hatással lesz a bolygóra.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!