Szombaton legfeljebb ötezren vehetnek részt azon a stuttgarti tüntetésen, amelyen a koronavírus miatt hozott korlátozó intézkedések ellen demonstrálnak majd - írta meg a Spiegel.


Martin Schairer (CDU) polgármester szerint a Düsseldorf városa által pénteken meghozott döntés egyfajta kompromisszum a járványügyi intézkedések és a gyülekezési jog szabadsága között. Az egészségügyi hatóság figyelmeztetése szerint a résztvevőknek meg kell tartaniuk a minimális távolságot és maszkot kell viselniük amikor tömegközlekedési eszközt használnak.

A legutóbbi tüntetésre többen úgy érkeztek buszokkal és vonatokkal, hogy nem viseltek maszkot, a szombati demonstráción egy ilyen kihágásért 300 eurós büntetés járna. Értelemszerűen nem mehetnek a tüntetésre a tünetekkel rendelkező érdeklődők, a helyszínen pedig 500 olyan segítőnek kell lennie, akik a tömeget eloszlatják érkezéskor és induláskor, hogy ne alakuljon ki tumultus. Múlt héten több ezren tüntettek Stuttgartban a korlátozások ellen.

Bár a járvány miatt a városban is betiltották a tüntetéseket, április közepén a Szövetségi Alkotmánybíróság helyt adott egy beadványnak, amit a tilalom ellen nyújtottak be. Azóta egyre több ilyen tüntetést tartanak országszerte.

Koronavírus - Még több hír a témában »

Kínai védőfelszerelések: Bencsik János feljelentést tett

Kiemelt kép: Sebastian Gollnow/dpa


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!