Koronavírusos megbetegedés történt a Szent István Egyetem Budai Campus hallgatóinak augusztus 15. és 19. között, Szarvason rendezett gólyatáborban, írja a 444. Az egyetem közölte, hogy a résztvevők és szervezők közül öt embernél mutatták ki a vírust, mindannyian tünetmentesek, és nem hagyják el otthonukat két hétig.


Az egyetem ezen kívül közölte, hogy a szervezők megtették a szükséges óvintézkedéseket, több helyen voltak kézfertőtlenítők a táborban, illetve naponta hőmérőzték a résztvevőket, akik maszkot vittek a táborba, és azt az odavezető úton is viselniük kellett.

A táborban minden programot szabad téren tartottak, a takarító személyzet pedig rendszeresen fertőtlenítette a mosdókat és a zuhanyzókat míg a konyhai személyzet maszkban szolgálta ki a hallgatókat.

Az egyetem bejelentést tett a Nemzeti Népegészségügyi Központ felé is, közlésük szerint jelenleg nem tudnak arról, hogy az egyetem campusai érintettek lennének a fertőzéssel, de a járványhelyzetre való tekintettel nem tartják meg a további gólyatáborokat.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt képünk illusztráció, fotó: MTI/Komka Péter


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!