Az újév sokak számára kifejezetten nehéz időszak, főleg az ünnepek gyakran kifejezetten stresszes pár hete után. Nehéz ilyenkor jó kedvvel indítani a januárt, de nem lehetetlen. Először azzal kell megküzdenünk, hiába érezzük, hogy valami új kezdődik, ha mellette nem látunk semmilyen változást a saját életünkben.


Váltsunk stílust!

Persze nem teljesen, de máris kisebb megújulásként élhetjük meg, ha valamit változtatunk a külsőnkön. Akár mindössze egy kicsit igazítunk a hajunkon, akár teljesen másik frizurát próbálunk ki, a lényeg, hogy újdonságként éljük meg a dolgot, és ettől máris jobb érzéssel kezdhetjük az új évet!

Kezdjünk el edzeni!

Az újévi fogadalmak visszatérő eleme, hogy megígérjük magunknak, idén már tényleg elkezdünk rendesen edzeni. Ezt persze a legtöbben nem tartják be, ami nagy kár, mert érdemes lenne. Az edzésben is elsősorban a rutin fontos, ami segíthet abban, hogy eredményesebbnek érezzük az új évünket. Elég, ha megfogadjuk, hogy napi húsz percet sétálunk, de azt tartsuk be rendszeresen!

Több pozitív megerősítést

Próbáljunk meg több pozitív megerősítést adni magunknak. Válasszunk egy egyszerű, rövid mondatot, amelyet reggel és a nap folyamán többször elismétlünk. Ilyen mondat lehet például a "Meg tudom csinálni!", vagy az, hogy "Értékes vagyok!". Érdemes a mondatunkat a saját kihívásainkhoz igazítani!

Legyünk kedvesek

Tegyünk apró, kedves gesztusokat, amilyen sűrűn csak tudunk, anélkül, hogy bármit várnánk értük cserébe. Legyen célunk, hogy mások napját is vidámabbá tegyük. Valójában ezt egészen könnyű megtenni, hiszen elég két kedves szó, vagy valamilyen gesztus valaki mással szemben, vagy akár annyi,hogy felszedünk egy eldobott szemétdarabot, és máris jobban érezzük majd magunkat.

Tegyünk rendet

A rendrakásnak és a tiszta környezetnek komoly hatása van arra is, hogyan érezzük magunkat a mindennapokban. Érdemes tehát az új év kezdetén alaposan kitakarítanunk a lakást!

Szponzorált tartalom

A cikk a Phytotec Hungária támogatásával készült.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!