Izrael az éjszaka folyamán további légicsapásokat hajtott végre a Hamász iszlamista terrorszervezet gázai infrastruktúrája ellen is.


Palesztin fegyvereseket ölt meg az izraeli hadsereg Ciszjordániában, Dzsenínben vadászgéppel bombázták az Iszlám Dzsihád terroristacsoportját.

Öt palesztin vesztette életét az éjszakai órák óta az izraeli hadsereggel kitört összecsapásokban Ciszjordániában, közülük ketten Dzsenínben. A gázai konfliktus kezdete óta a Palesztin Hatóság egészségügyi minisztériumának összesítése szerint kilencven palesztint öltek meg Ciszjordániában különböző összecsapásokban.

Biztonsági tisztviselők bejelentették, hogy ez a csoport gránátokkal és sok fegyverrel olyan terrorakcióra készült vasárnap egy Ciszjordániában létrehozott izraeli telep ellen, melynek példája a két héttel ezelőtti, a Gázai övezet környékén végrehajtott terrortámadás volt.

A katonai szóvivő szerint azért volt szükség a légicsapásra, mert öt terrorista a mecset alatti alagútban tartózkodott, és könnyebb fegyverzettel nem tudták volna felszámolni a dzsihádista osztagot.

A ramallahi egészségügyi minisztérium bejelentette, hogy a Dzsenín melletti Kabataja városában az izraeli fegyveres erők agyonlőttek egy palesztint, és a palesztin terrorszervezetek tagjai elleni éjszakai razziák során kitört tűzharcban Nabluszban és Tubaszban is meghalt egy-egy palesztin fegyveres.

Izrael az éjszaka folyamán további légicsapásokat hajtott végre a Hamász iszlamista terrorszervezet gázai infrastruktúrája ellen - jelentette az izraeli katonai szóvivő vasárnap reggel.

A tájékoztatás szerint a légierő szombat estétől tovább folytatta a Hamász infrastruktúrája és terroristái elleni támadásait a Gázai övezetben, több mint háromszáz bombát vetettek be.

Izrael Szíriában megtámadta és megbénította a damaszkuszi és aleppói repülőtereket, nagy erőkkel lőtték a kifutópályákat. Az izraeli média szerint azért mértek csapásokat a szíriai repterekre, mert az izraeli hadvezetés attól tart, hogy fejlett fegyvereket szállítanak át rajtuk Iránból és Irakból Libanonba és Szíriába.

Az izraeli kormány tizenhat millió sékeles (több mint ezernégyszáz millió forintos) ideiglenes segítségnyújtásról határozott az október 7-én elhurcoltak és eltűntek családjainak.

Izrael mindemellett megszüntette az információs minisztériumot, miután az azt vezető Galit Atbarjan néhány napja lemondott hivataláról. A felszabadult minisztériumi költségvetést, 23,8 millió sékelt (mintegy kétezer millió forintot) a Gázai övezet környékének újjáépítéséért felelős hatósághoz irányítják.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!