Öt kiló heroint találtak a varsói repülőtéren egy 81 éves dán nő bőröndjében - derült ki a lengyel hatóságok tájékoztatásából. Az idős nőt azonnal őrizetbe vették.


Az MTI az AP hírügynökségre hivatkozva azt írta, hogy az eset még vasárnap történt. A Chopin Nemzetközi Repülőtér vámtisztjei azután döntöttek a Varsóban átszálló nő poggyászának átvizsgálása mellett, hogy gyanússá vált számukra a nő repülési útvonala és feszült viselkedése.

A Malawiból Kenyán és Kataron át Varsóba repülő nő tagadta a vádat. Azt állította, hogy családtagjai adták neki a Kanadában élő rokonoknak szánt ajándékokkal teli bőröndöt - ismertette a körülményeket Aleksandra Skrzyniarz, a varsói ügyészi hivatal szóvivője. Az ellenőrzésnél összesen öt kilogramm heroin került elő több kisebb csomagban az asszony dupla fenekű bőröndjéből.

A drog értékét 515 ezer dollárra becsülték a hatóságok, ez átszámítva 205 millió forintot jelent.

Az idős nőt három hónapra letartóztatásba helyezték, az ügyészség pedig nyomozást indított az ügyben. A lengyel törvények értelmében akár 15 évig terjedő börtönbüntetéssel is sújthatják kábítószer törvényellenes birtoklása miatt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!