Fáklyás stafétafutást szervez az SZFE Hallgatói Önkormányzata Magyarország öt egyetemi városába: Debrecenbe, Egerbe, Kaposvárra, Pécsre és Szegedre. A futáshoz, mely október 3-a szombaton indul, bárki csatlakozhat. Az eseményben azt írják:


Mi, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói hisszük, hogy a küzdelem, amit vívunk és a támogatás, amit kapunk, nem csak a mi egyetemünk megmentéséről szól, hanem a magyar felsőoktatás szabadságáról. A modellválltásnak álcázott erőszakos hatalomátvétel már számos magyar felsőoktatási intézményt megfosztott a szabad önrendelkezés jogától - több egyetem nem juthat erre a sorsra!

Az őrlángot szerdán gyújtják meg a Színház- és Filmművészeti Egyetem épülete előtt, majd szombaton indul el öt futó a lánggal, stafétaként adva kézről kézre a fáklyát, míg ez nem érnek az úticélként kijelölt egyetemi városokba, ahová várhatóan vasárnap délután érkeznek meg. A fáklyákat koncertekkel és egyéb performanszokkal várják majd, illetve ezzel egy időben Budapesten is demonstrációt tartanak.

Kiemelt kép: 24.hu / Mohos Márton


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!