Októberben fogták el, mert a furgonjával embereket csempésztek. Csakhogy Károly addigra már eladta az autót, amit viszont nem vezettek át időben a rendszerbe.


Egy osztrák börtönbe került az a háromgyerekes magyar családapa, aki ellen egy hivatali hiba miatt adtak ki körözést - írja a Blikk.

Ennek ellenére a tulajdonosváltást nem vezették át a rendszerben.

Októberben Károlyt egy nap után kiengedték a fogdáról, november végén viszont ismét börtönbe zárták,ezúttal már Ausztriában.

A férfi ügyvédje a Blikknek azt mondta, hogy Károlyt az átadási tárgyalása végén őrizetbe vették, és december 7-én szállították a szomszédos országba.

„December 22-én lesz az első tárgyalása, addig mindenképpen fogva tartják, hiszen Ausztriában nincs tartózkodási helye, külföldi állampolgárnál mindig tartanak a szökés és elrejtőzés veszélyétől” - mondta Zamecsnik Tamás, aki azt is hozzátette: már beterjesztették a bizonyítékokat, amik kétséget kizáróan igazolhatják Károly ártatlanságát.

Például GPS-adatokat, és az egyik szomszéd nyilatkozatát, amelyek igazolják, hogy a kérdéses időpontban az apuka éppen otthon biciklizett a gyerekeivel.

Ki kell, hogy tartsak értük. Senkinek nem kívánom ezt az érzést, ami bennem van” - mondta sírva a férfi felesége.

A nő szerint a párja nagyon összetört, csak a bíróságon fogta fel, hogy nem jöhet haza a családjához.

- fogalmazott Károly felesége.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!