A 70 éves színész vagyona legalább egymilliárd forintra becsült, mindezt pedig egyetlen emberre hagyná örökségül, de az nem a lánya, hanem az unokája, aki jelenleg kilenc éves.

Mostanában sokat gondolkodom a végrendeletemen, és azon, hogy mi lesz, ha már nem leszek. Szeretném jó kezekben tudni mindazt, amit az elmúlt negyven évben felépítettem, ám jól tudom, hogy közben hatalmas lelki teher is egy egész élet munkájáért felelni. Nem szeretnék ekkora felelősséget róni Hunorra, így arra jutottam, hogy nem egyszerre, hanem apránként, havi apanázsban fogja megörökölni az Oszter-vagyont. A környezetemben ugyanis nap mint nap látom, hogy mennyire meg tudja bolondítani az embereket a pénz, én pedig nem akarom, hogy az unokámból egy újgazdag kis ficsúr váljon, akinek mindent a feneke alá tett a nagyapja

- mondta a Borsnak Oszter Sándor.

Budapest, 2014. május 28. Oszter Sándor színmûvész a Hogy volt!? címû tv-mûsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 7-es stúdiójában. MTVA Fotó: Zih Zsolt

Oszter Sándor: Le nem mosom magamról ezt a bélyeget

A színész örül annak, hogy felmentették, de nem tudja túltenni magát, hogy igazságtalanul hurcolták meg.

Kiemelt kép: MTVA/Zih Zsolt


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!