Egy nemzetközi kutatócsoport gravitációs hullámok rekordszámú, 35 új észleléséről számolt be - írja az MTI a The Guardianre hivatkozva. A szakértők szerint a felfedezés segíthet jobban megérteni az univerzum evolúcióját, illetve a csillagok életét és pusztulását.

Az új észlelésekkel együtt 2015 óta már 90 gravitációs hullámot detektáltak.

A gravitációs hullámok hasonló változásokat keltenek a téridőben, mint a vízbe dobott kő a felszínen. Albert Einstein relativitáselmélete alapján a jelek nagy tömegű objektumok mozgásakor keletkeznek, minél nagyobb a tömeg és a sebesség, annál nagyobbak a hullámok.

A jeleket a LIGO észlelte az Egyesült Államokban, majd az VIRGO olaszországi obszervatórium 2019 november és 2020 márciusa között. A legutóbb detektált 35 hullámból 32 valószínűleg két fekete lyuk összeolvadásából származik, az egyik 145, a másik 112 naptömegű lehetett. A szakértők felfedeztek továbbá egy kisebb feketelyukpárost is, együttes tömegük 18-szorosa a Napénak.

A 35 észlelésből kettő hátterében egy neutroncsillag és egy fekete lyuk összeolvadása állhat. Susan Scott, az Ausztrál Nemzeti Egyetem munkatársa és a csapat tagja szerint a neutroncsillagok kicsi, rendkívül sűrű objektumok: noha mintegy 1,4-szer nagyobb a tömegük a Napnál, átmérőjük csupán 15 kilométer.

MARK GARLICK / SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images

Az észlelések segítenek az univerzum evolúciójának és az égitestek természetének megismerésében. A frissen jelentett észlelések száma tízszerese annak, amennyit a kutatások indulásának idején detektált a LIGO és a VIRGO. Scott szerint ez a műszerek fejlesztésének és a erősebb lézereknek köszönhető.

A jövőben az asztrofizikusok talán képesek lesznek a csillagok szupernóvává válását is megfigyelni. "Ezzel többet tudhatunk meg a folyamatról, melyben a csillagok életciklusuk végére érnek, kifogynak az üzemanyagból, felrobbannak, majd összeomlanak" - mondta Scott.

Az új észlelések egy részére nincs még magyarázat. A kutatók úgy vélik, hogy a 35. esemény fekete lyukak vagy egy fekete lyuk és egy neutroncsillag ütközéséből származhat.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!