Egy friss kutatás szerint a napfény következtében a szervezetünkben termelődő vitaminnak köze lehet ahhoz, hogy milyen halálos valakire a koronavírus-fertőzés - írja a Science Alert. Az Erzsébet Királynő Kórházi Alapítvány és a Kelet-Angliai Egyetem közös kutatása összekötötte a szervezetben található D-vitamin mennyiségét az európai halálozási adatokkal.

A szakértők nyilvánosan elérhető adatok alapján megnézték, hogy 20 európai ország lakói milyen jellemző D-vitamin-mennyiséggel rendelkeznek, és ezt összevetették a koronavírus-fertőzésben elhunytak számával. A statisztikai számítások szerint egyértelmű az eredmény: azokban az országokban, ahol

az emberek kevesebb D-vitaminhoz jutnak, több ember halt bele a fertőzésbe, mint azokban, ahol sok a D-vitamin a helyiek szervezetében.

A kutatók azt írják, hogy az a korcsoport, akik a legveszélyeztetettebbek a koronavírusra, egyben azok is, akiknek a leginkább szenvednek a D-vitamin hiánytól.

Az eredmények, bár nem szabad belőlük messze menő következtetéseket levonni (hiszen statisztikai egyezésről van csak szó), nem meglepők: korábban is kimutatták már, hogy a D-vitamin csökkentheti a szervezetben jelen lévő gyulladást, főleg a légzőszervekkel összefüggőt. Így segíthet az influenza, az asztma vagy a tuberkulózis esetén is a gyógyulásban.

Kép: Getty Images

A kutatásból készült tanulmányt még nem látta független kutatókból álló csoport, így hivatalos tudományos szaklapban sem jelenhetett meg. A jövő kutatásai azonban szintén elkezdhetnek foglalkozni a D-vitamin és az alacsonyabb halálozás kapcsolatával.

Koronavírus - Még több hír a témában »

Miért hal meg sokkal kevesebb koronavírusos Szlovákiában, mint nálunk?


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!