Szándéknyilatozatot írt alá Cegléden a helyi Momentum, Jobbik, MSZP és LMP, valamint a Czigle Egyesület. Ebben ellenzéki összefogást kezdeményeznek az őszi önkormányzati választásokra, hogy le tudják váltani a Fidesz-KDNP-t. (Most 9 képviselőt és a polgármestert is a kormánykoalíció adja Pest megye székhelyén, rajtuk kívül 3 jobbikos, 1 MSZP-s és 1 civil egyesületi tagja - de nem a Czigle Egyesületé - van a képviselő-testületnek.)


Együttműködési megállapodást is kötöttek, melynek része, hogy az egyesület semmiféle anyagi támogatást nem nyújt a hozzá csatlakozó pártoknak, szervezeteknek. A Czigle Egyesület nyitott minden olyan párt és civil szervezet részére, amely csatlakozni kíván ehhez a szövetséghez - már csak azért is, mert a DK az első körös összefogásból kimaradt.

Polgármester-jelöltje még nincs az összefogó erőknek.

Ceglédi tragédia

Cegléden történt amúgy az a tragédia húsvét előtt, amelyben egy fiatal lány meghalt, társa súlyos sérüléseket szenvedett, amikor egy fiatal férfi a belvárosban minden jel szerint nagy sebességgel egy bivalyerős BMW-vel elgázolta őket - pedig helyiek régóta kérlelték a fideszes polgármestert, városvezetést és a helyi rendőrséget, hogy az évek óta a belvárosban zajló száguldozást akadályozzák meg. A hathatós intézkedések elmaradtak.

Ellenben a sportra két marékkal ömlött a közpénz, meg az elismerésekkel sem fukarkodott a fideszes városvezetés - csak épp a csapatok közül voltak, akik kiestek a felsőbb osztályból.

Cikksorozatunk elemei a tragédiáról, illetve az elgázolt lányról itt, itt és itt olvashatók.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó: MTI/Mohai Balázs


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!