Egy ókori város maradványaira bukkantak német és kurd régészek Irakban - írja az MTI. A 3400 éves település a Tigris folyó partján terült el.

A maradványok a moszuli víztározóból kerültek elő, miután az év elején az Irakban pusztító súlyos aszály miatt leapadt a vízszint.

A kutatók szerint a város, amelyben egy palota és több nagy épület, köztük egy hatalmas raktár is állt, az időszámítás előtti 15-13. századi ókori mezopotámiai Mitanni Birodalom fontos központja, Zakhiku lehet. A régészeti helyszín Irak kurdisztáni régiójában, Kemunében található.

A szakértők nem tudhatták, hogy mikor kerül ismét víz alá a város, ezért gyorsan megkezdték a vizsgálatot. A munkálatok finanszírozását a Fritz Thyssen Alapítvány biztosította a Freiburgi Egyetemen keresztül.

A kutatóknak sikerült nagyrészt feltérképezniük a várost. A mintegy 2 ezer négyzetméteres palota maradványait már 2010-ben felfedezték, és 2018-ban, mikor egy aszályos időszakban szárazra került, fel is tárták. A többi épületet azonban csak most sikerült részletesen megismerni.

Frans Sellies / Getty Images

A régészeket meglepte, hogy a napon szárított vályogtéglából készült falak milyen jó állapotban maradtak fenn. Ez feltehetően annak köszönhető, hogy a várost időszámítás előtt 1350 körül földrengés rombolta le, és a falak fölső részei maguk alá temették az épületeket.

Peter Pfälzner, a Tübingeni Egyetem munkatársa és a csapat tagja szerint öt kerámiaedényt is találtak, amelyekben több mint száz ékírásos agyagtábla volt. A kutatók remélik, hogy ez a felfedezés fontos információkkal szolgál majd a Mitanni kor végéről és az asszír uralom kezdetéről a térségben.

A régészeti helyszín konzerválása érdekében a feltárt épületeket teljesen beborították szorosan illeszkedő műanyag fóliával, majd kaviccsal fedték le, hogy ne károsítsa őket a visszatérő víz.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!