Egy új tanulmány alapján a korai óceánba csapódó aszteroidák hozzájárulhattak az élet alapelemeinek kialakulásához - írja az Independent. A szakértők úgy vélik, hogy a vízbe kerülő objektumok különböző anyagokat hoztak a Földre, és elősegítették az aminosavak létrejöttét. Ennek hatására megindulhatott az a folyamat, mellyel végül az élet is kifejlődött bolygónkon.

A kutatók nem zárják ki, hogy hasonló jelenség a Marson is lezajlott.

A szakértők napjainkban két hipotézissel magyarázzák az élet építőelemeinek megjelenését: az egyik szerint a szükséges anyagok a Földön, míg a másik alapján az űrben alakultak ki. Az új vizsgálat utóbbi elméletet támasztja alá.

Kép: Getty Images

Takeucsi Juto, a Tóhokui Egyetem munkatársa és kollégái azokat a reakciókat szimulálták, melyek az ősi becsapódások hatására indulhattak be. Ehhez szén-dioxidot, nitrogént, vizet és vasat használtak fel. A kísérlet során aminosavak, így glicin és alanin keletkeztek. Ezen anyagok elengedhetetlenek a fehérjék számára, melyek az élethez szükséges biológiai reakciókat képesek létrehozni.

Mivel a távoli múltban a Marson is lehetett egy hatalmas óceán, nem zárják ki, hogy hasonló folyamat a vörös bolygón is lezajlott. Amikor a Marson még létezett az ősi óceán, légköre a korai földi atmoszférára emlékeztethetett, így akár a földihez hasonló létformák is kifejlődhettek felszínén.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!