Szakmai körökből a 444.hu úgy értesült, hogy a Magyar Orvosi Kamara hamarosan új felületet hoz létre a honlapján: orvosok beszámolóit tervezik megjelentetni arról, hogy a járvány milyen problémákat okoz a kórházakban, ahol dolgoznak.


A kamara már ki is küldte az első felhívást, amit hamarosan továbbiak követnek. Dr. Svéd Tamás, a MOK titkára a lapnak elmondta: a kamara partneri viszonyra törekszik az egészségügyi vezetéssel, mivel azt több ponton is hiányolják. A napokon belül felálló rendszerben az orvosok akár nevük publikus vállalása nélkül is küldhetnek beszámolókat, erősítette meg Svéd. Mint mondta, nem az a cél, hogy az orvosok álneves emailcímeket hozzanak létre, hanem hogy ne kelljen félniük. A MOK annyit vállal, hogy a beérkező információkat úgy kezelik, hogy azok forrása ne legyen visszafejthető. De, mint mondta, nem is egyes kórházak osztályok pellengérre állítása a cél, hanem az általános rendszerkép és hibák bemutatása.

A MOK-nál most épülő, eleve meghökkentő rendszer kuriózuma, hogy publikálás előtt az orvosi kamara a saját informális csatornáin keresztül le kívánja ellenőrzi a beszámolók hitelességét, hogy a felületét ne lehessen provokációra, valótlanságok terjesztésére használni.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: MTI/Árvai Károly/kormany.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!