Felemásra sikerült két ejtőernyős ugró, Luke Aikins és Andy Farrington rekordkísérlete. Az eredeti terv szerint a levegőben, valamivel több mint négyezer méteres magasságban, szabadesés közben cseréltek volna repülőgépet, ám a kék gép irányíthatatlanná vált menet közben, majd a földbe csapódott. Nem sérült meg senki, Farrington pedig ernyőt nyitott és úgy ért földet.

Így is történelmi volt ugyanakkor a kísérlet, Aikins ugyanis sikeres gépcserét hajtott végre, így ő lett az első pilóta, aki másik repülőgéppel landolt, nem pedig azzal, amellyel még felszállt.

Aikins és Farrington hónapokig gyakoroltak két kaliforniai reptéren arra, hogy megcsinálják a plane swapnek hívott mutatványt.

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!

Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek

Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!

Megrendelem
ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!