Március 18-án a moszkvai Luzsnyiki Stadionban tartott nagygyűlést Vlagyimir Putyin, aki ezzel ünnepelte meg, hogy nyolc éve, 2014. március 16-án annektálta a Krím félszigetet. A gyűlésen számos ismert sportoló is megjelent, ami támogatóik rosszallását váltotta ki.

Kapcsolódó

Túlélte az orosz bombázást az MMA-harcos világbajnoki öve

Édesanyja rejtette el Jaroszlav Amoszov övét az irpini családi házba.

A kétszeres olimpiai, kétszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok úszó, Jevgenyij Rilov esetében a főszponzor Speedo azonnal megszüntette a szerződését, és a támogatást az ENSZ Menekültügyi Szervezetének adományozta.

Hasonló történt Alekszandr Bolsunovval, aki alig két hónapja öt érmet (közte három aranyat) nyert sífutásban a pekingi téli olimpián, azonban Puytin melletti kiállását kesztyűszponzora, a Kinetixx nem tolerálta.

A cég marketingvezetője, Helmut Hanus, a Kinetixx marketingvezetője őrültnek és idiótának nevezte a sportolót.

Nem találok szavakat. Bebizonyította, hogy Putyin támogatója, és ez teljesen elfogadhatatlan. Ettől teljesen elhatároljuk magunkat

- nyilatkozta. Hozzátette, borzalmas és szomorú volt nézni a sportolókat a propagandashow alatt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!