Egészen más fogalmai vannak a boldog nyugdíjas évekről Norm Selfnek, mint az átlagembernek, ő ugyanis, miután nyugdíjba vonult lelkészi hivatásából, pornósztár lett - nyolcvanöt évesen. Négy filmben szerepelt két év alatt, és azt üzeni kortársainak, válasszák ők is az észveszejtő szexuális életet - írja a Mirror. Merthogy Norm nem nyugdíj-kiegészítésként vagy a kizsákmányolás nyomán fordult a pornóhoz: nem is kap pénzt a filmekért.


A férfit a lakótársa kérdezte meg, hogy szerepelne-e egy filmben, és azonnal rákapott a dolog ízére, imádta a figyelmet, ami rá irányult, és azt, hogy olyan neki ez a munka, mint egy nagy buli.

Így is, úgy is szexelnénk, akkor meg miért ne tegyük egy felszabadító, összekovácsoló élménnyé ahelyett, hogy elrejtenénk?

- nyilatkozta a férfi a Channel 5 The Sex Business című dokumentumsorozatának azon részében, amely különféle szexmunkákból élő időseket mutat be. Norm szerint a nyugdíjaskor egyik legszomorúbb jellemzője, hogy az emberek felhagynak a szexszel, pedig ő speciel úgy érzi, most, 85 évesen sokkal vibrálóbb, mint 45 évesen volt.

Mintha az erotikus energiáim átvették volna az irányítást felettem. Ha kapok az univerzumtól még tíz évet, ki tudja, mi minden történhet még a szexben?

Norm Alabamában nőtt fel vallásos családba, 18 évesen csatlakozott az egyházhoz. A húszas éveiben találkozott a feleségével, akivel 28 évig voltak házasok, ám házassága alatt Norm felismerte, hogy ő valójában meleg, így elváltak. Nem nagyon izgatja, hogy mit gondol az egyház az életéről, szerinte ha bárkit sért az, ahogy él, az az ő bajuk, és különben is, szerinte elég baj, hogy az egyház nem kezeli úgy a szexet, mint a spiritualitás örömteli formáját.

Kiemelt képünk illusztráció, forrás: iStockphotos


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!