Angela Merkel német kancellár vasárnap bejelentette, hogy szerdától ismételten zárlatot vezetnek be egész Németországban a koronavírus-járvány drámai terjedése miatt.

A BBC cikke szerint bezárnak a nem létfontosságú üzletek és az iskolák is január 10-ig. A bankok és az élelmiszerboltok továbbra is nyitva lehetnek, ugyanakkor az újévi ünnepségeket betiltják, ahogy a tűzijátékok árusítását is. A munkaadókat felkérik, hogy a lehető legszélesebb körben tegyék lehetővé az otthoni munkavégzést.

Merkel azt követően hozta meg az új szabályokat, hogy egyeztetett mind a 16 állam vezetőjével, és mint fogalmazott,

sürgősen intézkedésekről kellett dönteni.

Németországban az utóbbi napokban drasztikusan emelkedik a fertőzöttek száma. Az elmúlt 24 órában 20 200 új esetet azonosítottak, és a járvány kezdete óta már meghaladta az 1.3 milliót a fertőzöttek száma.

321 új áldozata is volt a koronavírusnak egy nap alatt, így már 21 787 ember hunyt el a betegségben.

Az éttermek és a bárok az elmúlt hat hétben már zárva tartottak, néhány államban pedig már korábban kijárási tilalmat vezettek be.

Hogy mi lehet az oka a járvány elszabadulásának Németországban, arról alábbi cikkünkben írtunk részletesebben:

Kapcsolódó

Németországban váratlanul elszabadult a járvány

A koronavírus gyors terjedése miatt egyre több vezető politikus sürgeti, hogy az eddigi enyhe és részleges zárlatot egy szigorúbbal cseréljék fel.

Koronavírus - Még több hír a témában

Felfoghatatlan összeget kaszálhatnak jövőre a vakcinagyártók

Elképesztő bevételekkel számolhat a Pfizer és a Moderna.

Hadházy: A hazug tiszti főorvost könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát

Rékasi Károly családját is utolérte a koronavírus


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!