Nagy Péter országos csúcsot döntött lökésben, összetettben pedig a tizedik helyen végzett a thaiföldi súlyemelő-világbajnokság pénteki zárónapján a férfiak plusz 109 kilós kategóriájának B csoportjában.


A szegedi emelő szakításban 176 kilón végrehajtott nyitófogását magabiztosan teljesítette, utána viszont nem sikerült már sem a 181, sem a 182 kilogrammot teljesítenie.

Lökésben viszont remekelt, a 215 kilós indítás után ha nehezen is, de sikerült 221 kilót is teljesítenie, amivel a korábbi magyar rekordot a 219 kilót is megjavította.

A 225 kilogramm viszont már túl soknak bizonyult, így összetettben 397 kilóig jutott.

Kis csalódást érzek, de ahhoz képest, hogy sérülés, majd vírusos betegség miatt négy hét kimaradt a vb-felkészülésemből, elfogadhatónak tartom az eredményt. Pláne, hogy most, verseny közben a jobb könyököm is megfájdult. Úgy gondolom, hogy amit lehetett, kihoztam magamból, az országos csúcsomnak pedig kifejezetten örülök

- nyilatkozta az MTI-nek Nagy Péter.

Hogy a kategória teljes sorrendjében hol végez, az a nevezési eredmények alapján a legjobb tíz ólomsúlyút felvonultató A csoport délutáni versenye után derül ki.

Kiemelt kép: Nagy Péter Faceebook-oldala


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!