Nagyjából a rezsicsökkentés lezárása óta nem fizettünk olyan sokat az orosz gázért, mint 2018-ban - írta meg a G7.hu.


A lap szerint tavaly a drágulást ugyan még többnyire piaci folyamatok indokolták, de könnyen előfordulhat, hogy régiónkban tartósan magasan maradnak az árak. Ha sikerrel jár az oroszok ügyeskedése, akkor Magyarország, sőt, a teljes kelet-közép-európai térség drágábban juthat csak földgázhoz a jövőben, mint a nyugat-európai államok - írja a G7.hu.

Emlékeztetnek: miután a teljes lakosság gázellátását átvette az állam, akár százmilliárdokat is bukhattak volna az adófizetők, mert 2013-2014-ben a rezsidémon elleni háború során sikerült a piaci alá belőni a lakossági árakat. A nemzetközi trendek azonban kisegítették kormányt: az árak 2015 elején világszerte esni kezdtek, így fenntartható maradt a rezsicsökkentés.Tavaly azonban ismét kifejezetten drágán vettük a gázt az oroszoktól.

A lap számításai szerint 2014 óta nem volt ilyen magas a tarifa, a 2017-es szintet pedig bő harmadával haladta meg az ár. Érdemes lesz megnézni a lakossági fogyasztókat kiszolgáló állami gázkereskedő, az NKM Energia Zrt. 2018-as eredményeit, egyáltalán nem kizárt ugyanis, hogy tavaly már veszteséget termelt a vállalat amiatt, hogy olcsóbban kellett továbbadnia a gázt, mint amennyiért vette.

A teljes cikket itt olvashatja el.

Kiemelt kép: MTI/Lendvai Péter


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!