Fritz Sörgel német gyógyszerész-professzor szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a koronavírus-járvány miatt orosz rulettet játszik a tavaly nyárról idénre halasztott tokiói ötkarikás játékok megrendezésével.


Sörgel, a heroldsbergi Orvosbiológiai és Gyógyszerészeti Kutatóintézet igazgatója a Münchner Merkur című lapnak adott interjúban úgy fogalmazott, kétszáz ország sportolóinak, stábtagjainak és sportvezetőinek találkozása - ráadásul ezres nagyságrendben - hatalmas kockázatot jelent, és

attól tart, hogy a vírus új változatai jöhetnek létre és terjedhetnek el az olimpia helyszínén.

"Amit a NOB jelenleg csinál, az olyan, mint az orosz rulett. Semmi sem változott, de ha igen, akkor a helyzet rosszabbá vált, és még kevésbé biztonságos" - mondta Sörgel az MTI cikke szerint.

A szakember szerint nem sokat változtat a helyzeten Kína arra vonatkozó ajánlata, hogy beoltja azokat az olimpikonokat, akiknek a hazájában engedélyezték a vakcinát. Hangsúlyozta, az ötkarikás játékok idejére már 10-15 fajta oltóanyag válik elérhetővé, de ezek változó, esetleg kétes hatásúak.

A NOB és a japán szervezők szigorú higiéniai szabályokat alkottak a július 23-án kezdődő olimpiára, amelyen külföldi szurkolók és önkéntesek nem vehetnek részt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!