Oroszország egész novicsokkészletét a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) eljárásainak megfelelően és dokumentáltan megsemmisítették - jelentette ki Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója újságíróknak kedden Moszkvában.


Ezért azt mondani, hogy Oroszország területén gyártanak még harci méreganyagokat, vagy hogy régi készleteket tárolnak belőlük, természetesen dezinformáció

- fogalmazott Nariskin.

Az MTI tudósítása szerint Nariskin megismételte, hogy az orosz orvosok Omszkban alaposan, a legkorszerűbb eszközökkel vizsgálták meg Alekszej Navalnijt, aki úgy repült el Oroszországból, hogy nem volt méreg a szervezetében.

Tény, hogy Alekszej Navalnij szervezetében abban a pillanatban, amikor felszállt Oroszország területéről, mérgező anyagok nem voltak. Ezzel kapcsolatban természetesen sok kérdésünk van a német félhez

- mondta.

Emlékeztetett rá, hogy az orosz főügyészség két alkalommal is (augusztus 27-én és szeptember 14-én) adatigényléssel fordult a német hatóságokhoz a Navalnij-ügyben.

Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlament alsóházának elnöke a Rosszija 24 hírtelevíziónak nyilatkozva azt hangoztatta, hogy a Navalnij-ügy az Egyesült Államok vezette nyugati országok "provokációja", amely újabb, Oroszország fejlődésének feltartóztatását célzó szankciók ürügyévé válhat. Álláspontja szerint a Szkripal-ügy - Szergej Szkripal átállt orosz katonai hírszerzőezredes és lánya 2018-ban, Angliában történt megmérgezése - hasonlóképpen provokáció volt.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a Navalnij-ügy a fehérorosz események csúcspontján történt, megítélése szerint azért, mert a Nyugatnak fontos volt távol tartani Oroszországot a szomszédjától, miközben ő maga ugyanúgy beavatkozik az ottani belügyekbe, mint Ukrajnában tette.

Ez nem fog nekik sikerülni

- szögezte le Vologyin.

Mint ismert, Navalnij augusztus 20-án egy kampánykörúton lett rosszul, majd kómába esett. A politikust néhány napos huzavona után Németországba szállították. Az azóta elvégzett vizsgálatok alapján a német politikusok egyre határozottabban állítják, hogy Navalnijt is a novicsok nevű idegméreggel mérgezték meg. Az ellenzéki politikus félreállítása miatt Németország kemény szankció bevezetését helyezte kilátásba.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!