Azoknak az embereknek, akik gyerekkorukban sokat játszottak a Pokémon játékkal, az agyuknak egy része aktívabb, ha ilyen karaktereket mutatnak nekik, mint azoknál, akik nem játszottak eddig, vagy csak felnőttkorukban kezdték el - derült ki egy kutatásból. Gyakorlatilag az agy egy adott része többet és jobban reagál a pokémonokra, mint másoknál. A kutatás ahhoz is fontos információkat adott, hogy az agy hogyan képes rendszerezni a vizuális információkat.
A Nature Human Behavior tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint az agy occipitotemporal sulcus nevű régiójában figyelhetők meg változások. A Berkeley-i Kaliforniai Egyetem kutatói 11 nagyöreg Pokémon-játékost állítottak szembe 11 újonccal, előbbiek már gyerekkorukban, jellemzően tinikoruk előtt játszottak a klasszikus játékkal, utóbbiak pedig újonnan kezdtek neki a kalandoknak. A kutatás előtt
azért kikérdezték a rutinos játékosokat: biztos, hogy felismerik-e a pokémonokat.
Aztán mindkét csoportnak a kis rajzfilmfigurákról készült ábrákat kezdtek mutatni olyan más ábrákkal együtt, amelyek állatokat, autókat, épületeket és más rajzfilmeket is ábrázoltak. A tapasztaltabb játékosoknál az agy egy adott területe hevesebben reagált a pokémonokra, mint az összes többi képre. Ez a jelenség nem volt jelen a kezdő játékosoknál.
Az magában nem túl meglepő, hogy ha sokszor sokat nézünk valamit, az agyunk másképp reagál rá - nemcsak a pokémonokkal, bármi mással is ez lenne a helyzet. A rejtély az volt, hogy az agy hogyan tanulja meg felismerni ezeket a képeket. Az 1990-es évek Game Boy-fanjai tökéletes alanyok voltak ennek vizsgálatára, hiszen
nagyjából egy távolságról nézték ugyanazokat a szinte mozdulatlan, kétdimenziós alakokat.
Az eredmények az excentrikus torzítás elméletét erősítették meg, ami azt jelenti, hogy attól függ, az agyunk melyik része fog válaszolni egy-egy képre, hogy azt a periférikus látásunkkal, vagy centrális látásunkkal nézzük, és a képek mérete is számít. Ezúttal az agy azon része volt aktívabb, amely a központi látáshoz köti a képeket, ami érthető: valószínűleg senki nem játszott a Pokémonnal gyerekkorában úgy, hogy csak a periférikus látását használta.
A kutatók most azon gondolkoznak, hogy ugyanez működik-e a hangoknál is, és egy pokémon hangja ugyanúgy más részét aktiválja-e az agynak egy veterán játékosnál, mint egy teljesen kezdőnél.
