Kétszemélyes mikrocsaládból hatfős famíliává nőtt az ohiói Durel család alig pár hét alatt ugyanis alig két héttel az után, hogy örökbe fogadtak egy testvérpárt, kiderült, hogy gyereket várnak, ráadásul ikreket. A házaspár öt éven át mindent megtett, hogy gyerekük szülessen. Már ekkor is tervezték, hogy majd lesznek örökbe fogadott gyerekeik is, ám ahogy egyre inkább úgy tűnt, hogy nem fognak gyerekeik születni, felgyorsították a folyamatokat.


Még 2016-ban találkoztak azzal a két testvérrel, Aubree-val és Mariah-val, akik megváltoztatták az életüket. Ekkor még nem voltak hivatalosan nevelőszülők, de már kérvényezték, hogy lehessenek, és ennek nyomán egy délutánra rájuk bízták a két kislányt, mert az akkori nevelőszüleiknek dolguk volt. Durelék azonnal beleszerettek a két kislányba. Hamarosan hivatalosan is megkapták a nevelőszülő státuszt, és tartották a kapcsolatot a lányokkal, elhozták őket az iskolából, vagy vigyáztak rájuk esténként, de nem tudták, valaha is örökbe fogadhatják-e őket. Végül 2018-ban merült fel, hogy valóban a két kislány szüleivé válhatnának, ha még érdekli őket a lehetőség. Természetesen igent mondtak.

Pár héttel később elkezdődtek a rosszulléteim, és azt hittem, az idegesség miatt van hányingerem, mert még nem tudtuk, megkapjuk-e őket vagy sem.

- mesélte az anya. Aztán nem sokkal később kiderül, hogy nem ideges, hanem állapotos. Nyolc évvel az után, hogy először megpróbált teherbe esni.

Azt hittem, ez lehetetlen. Azt hittem, Istennek terve van velünk, mégpedig az, hogy adoptáljunk.

Az már tényleg sorsszerűnek tűnik, hogy még azelőtt, hogy örökbe fogadhatták a lányokat, a pár egy öt hálószobás házat épített családjuknak, mint mondták, remélték, Isten majd betölti a szabad helyeket. Decemberben költöztek be a házba Aubree-val és Mariah-val, februárban pedig megszülettek az ikrek, Gavin és Grace is. A házaspár végül idén augusztusban hivatalosan is örökbe fogadhatta a két kislányt, akik nagyon élvezik, hogy nagytesók lettek, főleg az idősebb, mert, bár ő már átélte ezt a húgával, akkor túlságosan sok feladatot rótt rá a testvére gondozása, most viszont lehet nagy testvér, és közben mégis gyerek maradhat.

Kiemelt képünk illusztráció, iStockPhotos


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!