A Szécsényi Rendőrkapitányság többrendbeli hamis tanúzás és ügyvédi visszaélés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 44 éves férfi ellen, hamis tanúzás megalapozott gyanúja miatt további két nő és öt férfi, valamint közokirat-hamisítás bűntett miatt egy nővel szemben.


A 44 éves ügyvéd tavaly februárban Salgótarjánban, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságon folyamatban lévő két büntetőeljárásban jogi képviselőként eljárva, az ügyekben szereplő személyekkel, esetenként azok hozzátartozóival egyeztetve, az ő közbenjárásukkal több személyt is rávett jogellenesen arra, hogy a terhelő vallomásaikat megváltoztassák. Egy esetben pénzért cserébe.

Az ügyvéd egy alkalommal, egy másik jogi képviselővel közösen vette rá a sértettet jogellenesen a vallomása visszavonására, valamint a férfi egy esetben egy hamis vallomást is készített, amely alapján az egyik közjegyzői irodában hamis közokirat készült.

Az összehangolt salgótarjáni és karancslapujtői szerdai akcióban két ügyvédi és egy közjegyzői irodában tartottak kutatást. A hatóság tagjai az akció során hat személyt állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként, továbbá a 44 éves ügyvédet és az egyik férfi társát őrizetbe vették. A nyomozók a kutatás során az egyik férfi lakásán növényi törmeléket találtak, amelyen az elvégzett gyorsteszt kábítószerre pozitív jelzést adott. A férfival szemben kábítószer birtoklása miatt is büntetőeljárást indított a hatóság.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!