Az Origo értesülése szerint több százmillió forintos áfacsalás gyanújával őrizetbe vette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Joób Márton szegedi önkormányzati képviselőt (Összefogás Szegedért Egyesület).


Az Origó úgy tudja, hogy a NAV már hosszabb ideje nyomozott a politikus ügyében. A hírportál megkeresésére a NAV annyit közölt, hogy folyamatban lévő ügyben nem nyilatkozhatnak. Barnáné Horváth Melinda, a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense az MTI érdeklődésére ugyanezt mondta. Az Origo értesülése szerint Joób Márton letartóztatásáról csütörtökön dönt a bíróság.

Az üggyel kapcsolatban a szegedi önkormányzat is megjelentetett egy közleményt, amelyben azt írták:

Megdöbbenve értesültünk Joób Márton ügyéről, amiről semmilyen ismeretünk nem volt, és amelynek semmi köze nincs képviselői munkájához. Reméljük, hogy a vállalkozói tevékenységével kapcsolatos hír nem igaz, és tisztázza magát a vádak alól.

Az Opten nyilvántartása alapján Joób jelenleg három cégben tulajdonos, ebből kettőben a feleségével együtt. Az az Origo cikkéből nem derül ki, hogy a NAV-vizsgálat melyik céggel kapcsolatban zajlott, illetve zajlik, az önkormányzat közleménye azonban egyértelműsíti, hogy a képviselő vállalkozói tevékenységével, és nem politikai munkásságával van összefüggésben. Az egyik cég reklámozással, a másik futárpostai tevékenységgel, a harmadik pedig számítógépes programozással foglalkozik.

Az Origón kedd kora este megjelent cikk szerint Joób Márton a szegedi polgármester, Botka László (Összefogás Szegedért Egyesület) legszűkebb köréhez tartozik, a polgármester "bizalmasa" és az önkormányzatban a család- és szociálpolitikáért, illetve sportért felelős tanácsnok. A képviselő a 2018-as választáson az MSZP és a Párbeszéd közös országgyűlési képviselőjelöltje volt Csongrád megye 2-es körzetében (Szeged), de B. Nagy László, a Fidesz-KDNP jelöltje megelőzte.

Kiemelt kép: 24.hu/Ivándi-Szabó Balázs


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!