Belgium Pairi Daiza nevű állatkertjében ikerbébiket szült egy óriáspanda. Az ilyen esetek extrém ritkaságnak számítanak, az egyik bocs hím, a másik nőstény, és nagyon, nagyon aprócskák, előbbi százhatvan, a másik százötven grammos, és két óra különbséggel születtek, a hím az idősebb.


A bocsok túlélésében a következő néhány nap kritikus, ők és anyjuk, Hao Hao is folyamatos megfigyelés alatt állnak, az állatkert személyzete figyeli, hogy ellátja-e az anya a kicsiket, és felváltva inkubátorba teszik a két bocsot, valamint cumisüvegből táplálják is őket. Az állatkert nagyon büszke a kicsik érkezésére, mivel erősen veszélyeztetett, szinte a kihalás szélén álló fajról beszélünk, a WWF szerint kevesebb mint kétezer panda maradt a vadonban.

Az, hogy állatkerti körülmények között születik pandabébi, ráadásul mindjárt kettő, ritkaságszámba megy. Hao Hao áprilisban esett át az inszemináción, mostani ikerbocsai nem az első utódai, korábban már világra hozott egy másik bocsot is. Ez alapján nagyon úgy tűnik, a belga állatkertben megfelelően gondozzák, pedig az állat csak kölcsönbe van az intézménynél, tizenöt évre kapták kölcsön Kínából.

Kiemelt kép: China Photos/Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!