1822 sűrű év volt a világban: Brazília felszabadult a portugál gyarmatosítás alól, elhunyt a világirodalom két zsenije, E.T.A. Hoffmann és Percy Bysshe Shelley, Charles Babbage pedig leírta a modern számítógépek egyik fontos elődjének tartott differenciálgép ötletét.
A január 8-án Anglia délnyugati részén történtek azonban egyetlen történelemkönyvbe sem kerültek be, pedig az ötlet a szokatlansága (és működőképessége) miatt éppen ezekre a lapokra kívánkozna - egy brit tanító, George Pocock feleségével és gyerekeivel épp ezen a napon indult el Bristolból a 182 kilométerre fekvő Marlboroughba, az utat pedig néhány órán belül sikerrel is teljesítették.
A történet eddig a pontig egyáltalán nem tűnik különlegesnek, hiszen az ipari forradalom legfontosabb évei felé közeledve már hosszú évtizedek óta mindennapos látványnak számítottak az utakon feltűnő, néhány ló által húzott kocsik, melyekben a középosztály és a felső tízezer tagjai utaztak céljuk felé.
Pocock velük ellentétben azonban úgy gondolta, egyáltalán nincs szükség lovakra, így
a saját maga által tervezett, Charvolant nevet kapott kocsit két óriási repülő sárkánnyal irányította.
Az 1774-ben született férfi már gyermekkorától kezdve sárkányok szerelmese volt: előbb kisebb kődarabokat emelt fel velük, majd egyre nagyobb terheket próbált meg röptetni - sikerrel. Hobbija lassan élete legfontosabb részévé vált. Kísérleteit később saját diákjaival folytatta, negyvenes évei derekán azonban már ezzel sem elégedett meg, sőt, úgy gondolta:
ideje egy emberek szállítását lehetővé tévő rendszer elkészítésének.
Ennek a munkának egy köztes állomásaként született meg a végül 1826-ban szabadalmaztatott, de már négy évvel korábban kipróbált Charvolant, amit két, közel fél kilométer hosszú kötélrendszer végére erősített sárkánnyal lehetett irányítani, sebessége pedig több utas mellett is meggyőző maradt.
A feltaláló saját könyvében, a rendszert a legkisebb részletéig leíró The Aeropleustic Art or Navigation in the Air by the use of Kites, or Buoyant Sails-ben egyenesen azt állította, hogy a Charvolant akár óránként 32 kilométert (azaz húsz mérföldet) is meg tudott tenni, vele
"a néha felbukkanó gödrök és úthibák is alig észrevehetőek",
sőt, a Bristol és Marlborough közti távon kipróbált
három példány egyike a kor leggyorsabb közlekedési eszközének tartott postakocsit is képes volt megelőzni.
A sárkányokat négy-négy, a szokásosnál nagyobb kerekekkel rendelkező kocsi elején rögzített irányítókötél kapcsolta az utastérhez, az irányítás pedig egy T alakú rúd mozgatásával vált lehetővé. Mindez túl bonyolult megoldás volt ahhoz, hogy a rendszer elterjedhessen, pedig Pocock minden lehetséges módon megpróbálta reklámozni az egyébként ingyenes közlekedésre feljogosító Charvolantot:
használóik mentesülhettek volna ugyanis a hagyományos kocsikat sújtó, az azt húzó lovak számától függő útdíjak kifizetése alól.
A balesetveszély mindezek után jó eséllyel nem is jelentkezett akadályként a Charvolant elterjedése előtt, pedig a földhöz érő vasrúddal való fékezés nem csak közel kétszáz év távlatából, de akkor sem tűnhetett túlzottan jól használható ötletnek - főleg, ha az utasok csúcssebességgel közeledtek egy árok, vagy egy akadály felé.
Pocock mindezeken nem igazán akadt fenn: 1824-ben például egy kilenc méterre emelkedő sárkánnyal előbb saját lányát, Marthát reptette meg úgy, hogy
a lány mindvégig egy széken ült.
Néhány hónappal később fiát egy Bristol melletti, hatvan méter magasra nyúló sziklacsúcsról indította útnak úgy, hogy a kisfiú a repülés egy pontján egy modern átcsúszópályához hasonlóan a kötélen néhány pillanat alatt visszacsúszhatott a földre.
Mindkét gyerek egyetlen karcolás nélkül úszta meg a kalandot (és jó eséllyel még számtalan másikat is), sőt, Martha hét évvel később megházasodott, majd 1848-ban életet adott a valaha élt legjobb krikettjátékosok egyikeként ismert, leginkább csak W.G.-ként emlegetett William Gilbert Grace-nek (1848-1915).
A férfi találmányainak sora mindezekkel még nem ért véget: a már említett kötetben Pocock például egy hajóroncsok kiemelésére is használható eszközt is leír, sőt, egy óriási éggömbről is álmodik, melyben állva a tanárok könnyen szemléltethetik a körülöttük álló diákoknak a csillagképek egymáshoz való elhelyezkedését.
A feltaláló a Charvolant sikerének elmaradása ellenére a családi kikocsizásokon egészen 1843-ban bekövetkezett haláláig szívesen bevetette a saját példányát, megkímélve magát a lovak tartásával járó költségektől.
Nem tűnt el nyomtalanul
Az 1970-es évek végén Nagy-Britanniában, illetve az Egyesült Államokban elharapózó, de ma is létező kite buggy-őrület tárgya egy hasonló elven működő, fékrendszerrel azonban egyáltalán nem rendelkező jármű:
