A megalázó, 0-3-as hazai vereség után azonnal elárasztották a mémek a közösségi médiát. A Fradi a Konferencia-liga selejtezőjében vigasztalódhat.


A Ferencváros hazai pályán háromgólos vereséget szenvedett a feröeri KÍ Klaksvíktól a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójának szerdai visszavágóján, így 3-0-s összesítéssel búcsúzott.

A vendégcsapat már a nyolcadik percben vezetést szerzett 11-esből, bő félóra elteltével megduplázta az előnyét, a félidő előtt pedig a harmadik találatával eldöntötte a párharcot.

Legutóbb 2017-ben a Budapest Honvéddal fordult elő, hogy a magyar bajnok az első párharcát elvesztette a BL-selejtezőben, feröeri klub pedig - három kiesést és hat nyeretlen meccset követően - most először vert meg és búcsúztatott magyar csapatot európai kupasorozatban.

A Fradi ezzel átkerült a Konferencia-liga selejtezőjébe, amelynek második fordulójában az ír Shamrock Rovers együttesével találkozik.

A közösségi médiában hamar elkezdtek özönleni a mémek a megalázó vereségről:


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!