Rögtön az Englishman in New Yorkkal kezdett Sting és Shaggy, méghozzá jó tíz perccel a hivatalos kezdésként beharangozott háromnegyed nyolc előtt. Lehet, hogy jó néhányan le is maradtak róla, mert ekkor még javában érkeztek az emberek.
Nem volt könnyű megközelíteni a teret, aki például az Oktogonon próbált felszállni a kisföldalattira, alig volt esélye bepréselődni a tömött kocsikba. Aztán újabb tumultus alakult ki a Hősök terénél, a felfelé vezető lépcsők előtt, hiába, a feljárót nem ennyi emberre tervezték.
Hatalmas tömeg volt ugyanis kíváncsi Sting és Shaggy közös produkciójára,
amit ingyen hozott el Budapestre a Szerencsejáték Zrt, a 30 éves 6-os lottót ünnepelendő. Már a Punnany alatt is rengetegen voltak, utána pedig nemcsak a Hősök tere telt meg teljesen, hanem az Andrássy úton is majdnem a Bajza utcáig álltak az emberek.
A kihangosításra nem lehetett panasz, a hangfalak és a kivetítők több sorban követték egymást. Így ha a színpadot közvetlenül nem is látta mindenki, valamelyik kivetítőn egész biztosan nyomon tudta követni, mi történik épp, és
az egész koncert nagyon jól szólt, bárhol is álltunk.
Az egyetlen kényelmetlenséget az egyre durvábban zuhogó eső jelentette, ami a Punnany alatt még csak szemerkélt, utána szinte teljesen elállt, a főkoncert alatt viszont alaposan rázendített. Emiatt hamar bőrig ázott mindenki, aki nem hozott esernyőt. Sokan viszont hoztak, ami újabb problémákat okozott, egyrészt alig lehetett valamit látni az ernyők miatt, másrészt komoly balesetveszélyt jelentettek az izgó-mozgó emberek kezében le-föl ugráló esernyő-végek. A szervezők hiába próbálták rábírni a nézőket, tegyék el az ernyőket, a kérésüknek nem sok foganatja volt.
De beszéljünk most már a lényegről, mert
a zord időjárás ellenére megérte végigállni a produkciót.
Az Englishman in New York mellett ilyen vagy olyan formában elhangzottak a legnagyobb Sting slágerek, így a Roxanne, a Desert Rose, vagy a Fields of Gold. Igaz, szinte mindegyiket átdolgozták kissé, hogy Shaggy is minden dalban valamilyen szerephez jusson.
Hogy ez a dalok előnyére, vagy inkább hátrányára vált, az már szubjektív megítélés kérdése. Nekünk többször kimondottan tetszett a jól ismert slágerek új verziója, máskor viszont egészen fura volt a vegyítés, például a Roxanne minden átmenet nélkül csapott át a Bombasticba, majd vissza, ami azért kibillentett bennünket a hangulatból.
Ezzel együtt
az egész koncertnek lett egy vidám, jamaicai hangulata, a szokásos, gyönyörűen-melankólikus Sting-élmény helyett,
aminek persze több helye lett volna egy kellemes nyárestén, mint a folyamatos esőben. De erről igazán nem Sting és Shaggy tehettek.
Ami Shaggyt illeti, az ő '90-es évekbeli egynyári slágereihez nem igazán tudott vagy akart hozzátenni Sting, aki ilyenkor inkább csak a háttérénekes szerepét játszotta, vagy oldalt gitározott.
Akiket viszont még érdemes kiemelni, azok a Shaggy vokalistái, akik időnként főszereplővé avanzsáltak a színpadon, és bebizonyították, fantasztikus hangi adottságaik vannak. Ők tényleg hozzá tudtak tenni még a legnagyobb Sting slágerekhez is.
Ez volt a Sting&Shaggy turné utolsó állomása, szóval aki nem jött ki, az valószínűleg nem nagyon láthatja már ezt a párost ugyanígy. Ami talán nem is baj, mert a kissé meglepő kísérlet a 44/876 című közös reggie-albummal és a közös koncerttel érdekes és hallgatható próbálkozás ugyan, de azért nem ért fel egy eredeti, egész estés Sting koncerttel. Arra viszont bármikor befizetünk.
