Először kapta magyar alkotó a Velencei Filmfesztivál Orrizonti szekciójának fődíját, Reisz Gábor pedig eddigi legjobb filmjével érdemelte ki az elismerést. Politika, botrány, dumaparti, van itt minden!
Reisz Gábor eddig is a magyar filmgyártás egyik kiemelkedő tehetségének és üde színfoltjának számított. A 2003, tehát 23 éves kora óta rövidfilmeket (pl. Alma a paradicsomban, Ritmus, A tagadás oka, őszintén, Jót és semmit, Valakinek a valamije, Külalak) gyártó író-rendező 2014-ben készíthette el első egész estés filmjét, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című énkereső komédia pedig szinte azonnal kultikus státuszt vívott ki magának, nem is véletlenül, alacsony költségvetése ellenére ráadásul 63 ezres nézőszámot ért el a magyar mozikban.
A 2018-as Rossz versek sem ment rosszul a hazai mozikban (53 ezren látták), amiben Reisz stílusa még kiforrottabb volt, önéletrajzi ihletése pedig olyannyira erős, hogy ő maga játszotta el a főszereplőt is, aki életének különböző szakaszaiban kereste többek között a szerelem mibenlétét s egyben a léte értelmét. Mély, de játékos, vizuális gegekkel és humorbombákkal jócskán megpakolt történeteket ezek, amelyek szórakoztató faktoruk mellett nem mellesleg önértékelésre, gondolkodásra is sarkallták a nézőt.
Az Orrizonti 2004-ben indult a fesztiválon a versenyszekció mellett. A legfeljebb 19 film számára fenntartott versenyt a nemzetközi filmművészet legújabb esztétikai és expresszív trendjeit képviselő mozgóképeinek tarják fenn, különös tekintettel a debütáló alkotásokra, a fiatal vagy még nem befutott tehetségekre, illetve a független és a kevésbé ismert filmekre. Így, mondhatni, a Magyarázat mindenre díja a Velencei Filmfesztivál fő elismerése, a legjobb filmnek járó Arany Oroszlán (idén Yorgos Lanthimos új műve, a Magyarországon forgatott Szegény párák kapta) mellett a fesztivál második legrangosabb díja.
Ha pedig még hozzávesszük, hogy Reisz filmje ezt a legkisebb állami támogatás nélkül érte el, még nagyobbnak tűnik a kunszt.
Ezért sem kerülhetett a Magyarázat az Oscar-díjra küldő bizottság kalapjába, amely a jövő évi akadémiai díjkiosztóra Gauder Áron, egyébként jól sikerült Kojot négy lelke című animációs filmjét küldte, noha a korábbi évek tapasztalataiból egyértelműnek tűnik, hogy az A-kategóriás filmfesztiválokon (pl. Cannes, Velence, Berlinale) díjat kiérdemlő alkotások jóval nagyobb eséllyel indulnak többek között a legjobb nemzetközi játékfilmes kategória Oscarjáért folyó versenyben.
No de lássuk, miért üt el némileg a Magyarázat mindenre Reisz korábbi filmjeitől, és mi az, ami vélhetően az Orrizonti szekció zsűrijének figyelmét is felkeltette. A történet középpontjában a 18 esztendős Trem Ábel (Adonyi-Walsh Gáspár) áll, aki épp az érettségire készül… Vagyis készülnie kéne, ha nem izgatná sokkal jobban a tételek magolása helyett Janka nevű osztálytársa (Kizlinger Lilla), akibe fülig szerelmes. A szóbeli történelmi vizsgán ezért egy szót sem tud kinyögni, s így kénytelen őt megbuktatni tanára, a fiatal, amúgy ellenzéki beállítottságú Jakab (Rusznák András), aki mellesleg megkérdezi Ábeltől, hogy miért hord a zakóján kokárdát.
Az esetnek híre megy, s eljut egy propagandista újságíró, Erika (Hatházi Rebeka) fülébe is, aki jó sztorit lát benne, és megpróbál utánajárni a dolgoknak, hogy egy szaftos cikket írjon belőle. Ezután pedig elszabadulnak az indulatok, kiütköznek az emberi és politikai ellentétek.
Igen, a Magyarázat mindenre egyértelműen Reisz legpolitikusabb filmje, amelyben azonban kellőképpen árnyalja a két ellentétes póluson lévő karaktereit.
Főként Jakab és György vitájában csúcsosodik ki a története ezen éle, illetve Erika szerkesztőségi jelenetében, amelyről szatirikus hangvétele ellenére el tudjuk képzelni, hogy akár reális is lehet.
Persze nem csupán ennyivel szolgál a film, amely, bár ugyanúgy tele van humorral is, ahogy Reisz korábbi filmjei, azért azoknál komolyabb és mélyebb, illetve nem igazán használja a már említett vizuális megoldásokat és metaforákat. Most inkább a szempontokkal játszik. Egy nap történéseit több karakter (Ábel, György, Jakab, Erika) szemszögéből is megismerjük, s bizony a nap eseményei nem feltétlenül történnek ugyanúgy minden verzióban, érdemes megfigyelni az apró, elbeszélőfüggő változásokat.
A Magyarázat mindenre tehát, amellett, hogy szórakoztató módon mesél abszolút hétköznapi emberekről, a mai fiatalokról, az oktatási rendszerről, generációkról, politikáról és annak az életünkre kiható következményeiről, szatirikusan, ugyanakkor emberségesen mutatja be azt a Magyarországot, ahol ma élünk… vagy próbálunk túlélni.
